
Szombaton, a háromnapos July Festival zárónapján rendezik meg a sprinterek egyik legtekintélyesebb angol megmérettetését, a July Cup-ot.
A Group 1 minősítésű 6 furlongos (1207 méteres) futamot Newmarket-ben rendezik meg hároméves vagy annál idősebb telivérek számára.
Először 1876-ban álltak rajthoz ezen a versenyen a legjobb sprinterlovak, jelenlegi formáját 1971-ben nyerte el, 1978-ben kapta meg a Group 1 státuszt. 2008 óta része a Global Sprint Challenge-nek, jelenleg annak hetedik ága.
A futam abszolút rekordere Sundridge, aki három egymás követő évben nyerte el a kupát, még az 1900-as évek elején. 1959-óta viszont nem volt olyan ló, aki két egymás követő évben is megnyerte volna a July Cup-ot. Ez idén sem lesz másképp, hiszen a címvédő Dream Ahead már visszavonult. Az idei futam izgalmasnak ígérkezik, hiszen több ló is jó eséllyel pályázik a befutó helyekre…
A mezőny esélyesebb része:
Bated Breath (7/2, James Doyle, Roger Charlton): A futam jelenlegi favoritja, a Temple Stakes bajnoka, legutóbbi futamán második lett Little Bridge mögött a King's Stand Stakes-en (Gr1) az Ascot-on. Többek szerint ő az egyik legjobb angol sprinter, azonban még mindig nem sikerült Group 1 futamot nyernie. Tavaly is indult a July Cup-on, akkor karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, csupán fél hosszal kapott ki Dream Ahead-től. Szintén Dream Ahead mögött lett csupán orrhosszal második a Spring Cup-on is szeptemberben. Az ötéves mén eddig 16 versenyen indult, 6-szor nyert, 5-ször volt helyezett. A tavalyi July Cup után kapott 125-os Timeform forma azt sugallja, hogy nem jelenthet számára a 6 furlong-ra való visszatérés, azonban az időjárás jelentés szerint lassú pálya várható szombatra Newmarket-ben, ami annyira nem kedvez neki.
Society Rock (5/1, James Fanshawe): Legutóbb Black Caviar-ral futott a Diamond Jubilee Stakes-en az Ascot-on, ahol címvédőként indult. Egy lassú rajt után a csodakanca mögött 2 hosszal lemaradva, csak ötödikként ért célba, de elképzelhető, hogy csak Black Caviar közelsége okozott nála rövidzárat ;) Két évvel ezelőtt, háromévesen már a July Cup-on, akkor hetedik lett. Az Ascot-on kívül más pályákon eddig nem tudott nagyot alakítani, meglehetősen kiábrándítóan teljesített a tavalyi év második felében. Eddigi 17 versenyén négyszer győzött, ötször volt helyezett. Idén a Jubilee-n kívül egy futamon indult, harmadik lett a Group 2-es minősítésű Duke Of York Totepool Stakes-en.
Ortensia (9/1, William Buick, Paul Messara): Az ausztrálok reménysége az Ascot-ra érkezett Angliába, azonban meglehetősen kiábrándítóan szerepelt a Kings' Stand-en: több mint hat hosszal lemaradva, csupán kilencedikként ért célba. Előző versenyén, az 5 furlongos Al Quoz Sprint-en Meydan-ben azonban lenyűgöző győzelmet aratott. A 7 éves kanca eddigi mérlege: 33 futamból 11 győzelem, 7 helyezés. A puha talaj gondot okozott neki Ascot-ban, és valószínű itt is azt fog.
Strong Suit (10/1, Richard Hughes, Richard Hannon): Ha valaki csak az utolsó két futamát nézi, nem biztos, hogy sok esélyt ad neki, hiszen a tavalyi Breeder's Cup Mile-on és az idei Queen Anne Stakes-en is csak 10. lett. Kétévesen azonban megnyerte a Coventry-t, tavaly pedig a Jersey Stakes-t. Tavaly kétszer volt helyezett Group 1 szinten (egyszer Dream Ahead, egyszer pedig Frankel mögött). A négyéves mén eddig összesen 11 futamon indult, melyből ötöt megnyert és háromszor volt helyezett.
Sepoy (12/1, Mahmood Al Zarooni): A Godolphin istálló elsőosztályú telivére eddigi 13 futamából 10-et megnyert. Európában ez lesz az első futama, azonban őshazájában, Ausztráliában már többször bizonyított Group minősítésű versenyeken. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy Black Caviar-ral sosem akasztott szarvat… Az idei Dubai World Cup-on kiábrándítóan szerepelt, nagyon nem feküdt neki a tapeta borítású pálya, csak tízedikként ért célba. Bár négyszeres Group 1 győztes, azért ehhez hozzá kell tenni, hogy eddigi sikereit sokkal könnyebb pályákon aratta, mint ami Newmarket-ben vár rá.
Dandy Boy (12/1, Pat Dobbs, David Marnane): Meggyőzően nyerte az idei Wokingham-et a Royal Ascot-on (jobb időt futott, mint Black Caviar a Jubilee-n, bár mint tudjuk ott azért Black Caviar nem volt 100 százalékos, és a zsokéja sem állt a helyzet magaslatán). Group minősítésű futamokon még nem tudott bizonyítani, leginkább handicap versenyeken indult. A Wokingham volt minden kétséget kizáróan karrierje eddigi legjobb teljesítménye, sőt eddigi lényegesen gyengébb formáját elnézve még az is elképzelhető, hogy csak mázlija volt, azonban nem árt figyelni rá…
Libranno (14/1, Pat Cosgrave, Richard Hannon): A négyéves telivér már-már 7 furlong specialistának számít. Két hete megnyerte a Group 3 minősítésű Criterion Stakes-t (Hoof it-et verte többek közt). Előtte egy listed futamon ért be elsőként a célba Salisbury-ban, és ezzel szakította meg tavaly augusztus óta tartó sikertelenségi szériáját. 20 eddigi versenyéből 7-et nyert, 3-szor volt helyezett.
Sirius Prospect (14/1, Shane Kelly, Dean Ivory): Jó handicap versenyző, a tavalyi évad végén négy futamot nyert zsinórban. Idén eddig azonban meglehetősen halovány teljesítményt nyújtott, két listed futamon elég rendesen kikapott, majd két Group futam következett. A Duke of York-on 10., a Diamond Jubileen 7. lett. Meglehetősen nagy fejlődés lenne a részéről, ha bele tudna szólni a szombati futamba...
Fire Lily (16/1, David Wachman): A 3 éves ír kanca eddig 11 futamon indult, ebből 3-at nyert, 5-ször volt helyezett, ezek legtöbbje Group minősítésű verseny volt. Legutóbbi startján, a Group 3-as Ballyogan Stakes-en ugyanezen a távon nyerni tudott.
Krypton Factor (20/1, Luke Morris, F Nass): A korábban Angliában, Sir Mark Prescott által edzett telivér meglehetősen ügyes Group szintű ló lett mióta átkerült a bahreini székhelyű Fawzi Nass-hoz. Márciusban két testhosszal Rocket Man előtt nyerte a Group 1 minősítésű Golden Shaheen-t Meydan-ban, azonban múlt hónapban csak hatodik lett a Black Caviar-os Diamond Jubilee-n. Valószínű nem nagyon feküdt neki a pálya, és szombatra is hasonlót jósolnak, úgyhogy nem kizárt, hogy ismét kínlódni fog egy kicsit. 22 eddigi futamából 8-at nyert és 8-szor volt helyezett.
July Cup statisztika:
Az utóbbi 10 nyertes közül 9 ötéves vagy fiatalabb volt
Az esélyesnek tartott mezőnyből Ortensia 7, Dandy Boy 6 éves, a többiek 5 évesek vagy fiatalabbak
Az utóbbi 10 nyertes közül 6 helyezett volt a legutolsó futamán
Mind a négy kivétel a Royal Ascot-on futott Group 1 futamon utoljára
A mezőnyből Bated Breath, Dandy Boy, Fire Lily és Libranno felel meg ennek a kritériumnak.
A Royal Ascot-on utoljára Krypton Factor, Ortensia, Sirius Prospect, Society Rock és Strong Suit futott.
Az utóbbi 10 nyertesből 9 nyert már előzőleg 6f-7f távon
Az egyetlen kivétel Fleeting Spirit volt 2009-ben, akinek előző két futama 6 furlong-on egy Group 1-es illetve egy Group 2-es verseny volt, ahol kevesebb mint egy hosszal lemaradva lett 2.)
A mezőnyből Bated Breath, Dandy Boy, Fire Lily, Krypton Factor, Libranno, Ortensia, Sepoy, Sirius Prospect, Society Rock és Strong Suit is megfelel ennek a követelménynek.
Az utóbbi 10 nyertesből 8 nyert már Group minősítésű versenyt
Egy kivétel 2. volt egy Group 2-es futamon; a másik pedig egy listed versenyeket nyerő első Group versenye volt)
Az esélyes mezőnyből Bated Breath, Fire Lily, Krypton Factor, Libranno, Ortensia, Sepoy, Society Rock és Strong Suit is nyert már Group futamot.
Az utóbbi 10 nyertesből 9 utolsó futama a Royal Ascot-on volt
3 King Stands, 4 Golden Jubilee, 1 St james’s Palace, 1 Queen Anne
A mezőnyből Bated Breath, Dandy Boy, Krypton Factor, Ortensia, Sirius Prospect, Society Rock és Strong Suit érkezik ide egy Ascot-i verseny után.
Az utóbbi 10 versenyen 2-szer nyert a favorit
Az idei favorit Bated Breath
Összefoglalva:
Szoros verseny van kilátásban, forma alapján Bated Breath esélyes, de – a neki nem túl kedvező, de várhatóan lassú talaj miatt, és amiatt, hogy Group 1 futamon még nem tudott bizonyítani - csak fenntartásokkal.
Strong Suit-ra mindenképp érdemes figyelni, hiszen pótlólag nevezték tulajdonosai, bizonyára nem véletlenül.
Dandy Boy, aki a Wokingham-en nagyszerű teljesítményt mutatott, okozhat meglepetést, érdemes odafigyelni rá.
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


