Lottónagyhatalom lettünk!

2015-04-13
Ilyen még nem volt! Mi, magyarok mindig csak áhítoztunk a külföldön meghirdetett óriási lottófőnyereményekre, most szelvényt vehetünk két világcsúcstartó lottóra úgy, hogy csak elsétálunk a legközelebbi lottózóba.

 

Persze ehhez az is kellett, hogy a hétvégén elvigyék a Powerball lottó átszámolva 22,5 milliárd forintos fődíját. Ezzel az egyik lottós oldal nyilvántartása szerint az ősszel nálunk is bevezetett EuroJackpot lottó lett a jelenleg a világon elérhető legnagyobb lottójackpot! 

 

De nézzük a részleteket: 

 

A világ legnagyobb nyereményű lottói

 

Az oldal, ami világszerte 47 lottójáték sorsolásait és nyereményeit követi figyelemmel, listáján aktuálisan az első helyre hozza az Európa 16 országában elérhető Eurojackpot játékot. A dobogó második és harmadik helyén a MegaMillions és a Powerball játékok állnak, bár mindkettőnél (amerikai jackpot lévén) erősen bruttó értéket kell érteni, a kézhez kapható nyeremény igazából a  47 és 40 millió dollárnak nagyjából a fele (és akkor még nem számoltuk az itthon fizetendő adókat). Önmagához képest igen szépen áll jelenleg az ausztrál OZ lottó, 40 millió AUD, vagy euróba átszámolva 28,6 millió üti a telitalálatos szelvény tulajdonosának a markát.

 

Ezek után sorban jön csak a másik pán-európai lottó, az EuroMillions, majd az angol, svájci, és a New york-i lottó, és meglepetésre (soha nem állt még ilyen előkelő helyen) 11. helyezést ért el a magyar Ötöslottó! Sőt, ha a magyar lottónál is bruttó összeget hoznának nyilvánosságra, mint máshol, még előrébb is kerülhettünk volna! (A Szerencsejáték Zrt. a személyi jövedelemadóval csökkentett összeget hirdeti meg nyereményként.)

 

 Lottó neveVárható jackpot
1 Európa - EuroJackpot € 51 Millió
2 USA - Mega Millions $ 47 Millió
3 USA - Powerball $ 40 Millió
4 Ausztrália - Oz Lotto AUD$ 40 Millió
5 Kalifornia - SuperLotto Plus $ 25 Millió
6 Franciaország - Euromillions & My Million Raffle € 21 Millió
7 Európa - EuroMillions € 21 Millió
8 Egyesült Királyság - EuroMillions & UK Millionaire Maker £ 15 Millió
9 Svájc - Lotto CHF 20,2 Millió
10 New York - Lotto $ 14,5 Millió
11 Magyarország - Ötöslottó Ft 3,9 Milliárd

 

A világ legjobb ár/érték arányú lottói

 

Nem kell azonban szégyenkeznie a magyar lottóknak a másik listán, a legjobb ár/érték arányú lottók között. A lottóoldal itt a jackpot nagyságát, a nyerési esélyeket, és a szelvény árát veszi alapul. A lista alapján jelenleg Magyarország lottó nagyhatalom lett, ugyanis az Ötöslottó a leges legelső, míg a Hatoslottó a negyedik helyen áll.

 

 Lottó neveVárható jackpot
1 Magyarország - Ötöslottó Ft 3,9 Milliárd
2 Dél-Afrika - Powerball R 50 Millió
3 Ausztrália - Saturday Lotto AUD$ 4 Millió
4 Magyarország - Hatoslottó Ft 400 Millió
5 Ausztrália - Oz Lotto AUD$ 40 Millió
6 Ausztrália - Wednesday Lotto AUD$ 1 Millió
7 Ausztrália - Monday Lotto AUD$ 1 Millió
8 New York - Lotto $ 14,5 Millió
9 Florida - Lotto $ 13 Millió
10 Kalifornia - SuperLotto Plus $ 25 Millió

 

Nehéz lesz tehát eldönteni a héten, hogy milyen szelvényt vegyen a lottózóba betérő egyszeri polgár. Soha nem volt még lehetőség ugyanis a világ legnagyobb jackpotjára játszani, ezzel szemben egy EuroJackpot szelvény áráért majdnem 3 darab Ötöslottó szelvényt adnak, aminek eleve jobbak az esélyei, pláne három szelvénnyel!

 

Úgy tűnik, sokan így gondolkodtak az előző hetekben, ugyanis az egy héten eladott Ötöslottó szelvények mennyisége immár közelít a 7 millió darabhoz. 32. hete halmozódik a főnyeremény, ami a lottó történetének második leghosszabb halmozódása. 2003-ban 39 hét után született meg az azóta is csúcstartó, több, mint 5 milliárd forintos nyeremény.

 

Ekkora halmozódásnál már elkezdenek a játékosok érdeklődni afelől, hogy mi történik, ha lejár a halmozódásra kiszabott maximális idő. Ez hivatalosan egy teljes év, ami barátok között is 52 sorsolást jelent. A nagy európai lottók a halmozódásra kiszabott idő lejártakor, vagy a maximális jackpot elérésekor a hatalmas összeget a második legnagyobb nyerőosztály nyertesei között szokták kiosztani, azonban a Fortunaweb utánanézett, hogy érdekes módon ez nálunk teljesen másként van.

Idézet az Ötöslottó részvételi szabályzatából:

Az SzZrt. a halmozott összeget még ugyanezen sorsolás eredménye alapján a nyertest tartalmazó nyerőosztályok nyereményalap-hányadának megemelésére fordítja az alábbiak szerint: 

a./ a nyertest tartalmazó nyerőosztályok nyereményalap-hányadát a legalacsonyabb sorszámú ilyen nyerőosztály kivételével a halmozott összeg 10-10%-ával, 

b./ a nyertest tartalmazó legalacsonyabb sorszámú nyerőosztály nyereményalap-hányadát a halmozott összeg fennmaradó részével növeli.”

 

Ezek szerint, ha a most szombati sorsolás lett volna az a bizonyos 52. halmozódási sorsolás, a mostani várható főnyereménnyel számolva minden egyes kéttalálatos szelvény még plusz 17.821 forintot kapott volna az 1130 Ft-os alapnyereménye mellé. Ez már szép összeg, úgy sejtjük, hogy azon a bizonyos 52. sorsoláson, ha egyszer esetleg valóra válik, igen sokan fognak tolongani a lottózók előtt. 

A legnagyobb nyertes azonban akkor is mindenképpen a szerencsecég lesz, hiszen egy éven keresztül a szokásos szelvénymennyiség dupláját eladni igen szépen növeli a profitot. Ne feledjük ugyanis, hogy minden egyes befizetett 100 Ft-ból csak kicsit kevesebb, mint 50 Ft megy nyeremények céljára.