
Completta csak ötödik helyen ért célba a Lovaregyleti Díjban, így a Gyolai család lovát „koronázták királlyá” az esztendő utolsó kiemelt versenyét követően.
A címvédő Garabonciás nyerte a hároméves és idősebb lovak számára kiírt Lovaregyleti Díjat vasárnap a budapesti Kincsem Parkban.
A 2800 méteres futamban végül nyolcan álltak starthoz. Ahogy arra számítani lehetett, a versenyben nem vett részt az idei Kincsem Díj győztes Ostinato, aki információnk szerint november első hétvégéjén Rómában lép pályára egy Group 1-es viadalon.
Noem (ifj. Fejes Lajos) és Vagosh (Varga Zoltán) révén két szlovák színeket képviselő telivér került a Lovaregyleti Díj mezőnyébe. Az utónevezett lovakat egyaránt Zuzana Kubovicova asszony készítette a nagyversenyre.
A start után Completta (Kerekes Károly) ragadta magához a vezetést, s diktált kimondottan gyors iramot az esőáztatta, mély pályán. A sárga kanca a verseny utolsó harmadában már fáradni látszott, és a címvédőként induló Garabonciás (Stanislav Georgiev) került az élre. A hatéves sötétpej ménnel megpróbált meglógni bolgár lovasa. Üldözői közül egyedül Pető Sándor idomítottja, az ír tenyésztésű Raphael Santi (Bakos Gábor) tudta vele tartani a lépést, bár ő is csak egy-két hosszal követte.
A finisre fordulva Garabonciás rettenetesen erősnek látszott, így Georgievnek már csak arra kellett figyelnie, hogy stílusosan ünnepelje lova győzelmét. Második helyen Noem ért célba, míg a harmadik pozíciót Raphael Santi szerezte meg. Az „Év Lova” címre hajtó Completta végül ötödikként haladt át a célvonalon.
Ezzel eldőlt az is, hogy Latin Lover lett az „Év Lova” cím büszke tulajdonosa. A Gyolai család háromévese megérdemelten nyerte a honi pontversenyt. Emlékeztetőül: Áprilisban fölénnyel nyerte az 1600 méteres Gróf Hunyadi József Emlékversenyt, majd egyaránt győzött a Nemzeti Díjban, az Alagi Díjban és a 90. Magyar Derbyben. A hazai klasszikus futam után két héttel harmadik helyen végzett a szlovákok hasonló versenyében. Utoljára a Kincsem Díjban láthattuk starthoz állni, ahol nagy csatában kapott ki Ostinatotól. Jozef Roszival trenírozottja jó eséllyel pályázott a Hármas Korona sikerre is, de egy sajnálatos sérülés miatt nem vehetett részt a Magyar St. Legerben, így elúszott a történelmi lehetőség.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


