Kowalczyk törött lábbal is a női 10 kilométeres sífutás bajnoka

2014-02-13
A lengyel Justyna Kowalczyk nyerte meg a női sífutók klasszikus stílusú 10 kilométeres olimpiai versenyét, melyben Simon Ágnes 69. lett.

 

A klasszikus stílus legjobbjának számító lengyel versenyző nagyszerű tempóban síelte végig a távot, s fölényesen nyert, csaknem 20 másodperccel megelőzve a négy éve a szabadstílusú 10 kilométeren győztes svéd Charlotte Kallát, s majd 30-cal a norvég Therese Johaugot.

 

A Vancouverben - az akkor klasszikus stílusú - 30 kilométeren első Kowalczyk győzelme papírformának nevezhető, ugyanakkor mégis bravúros, mivel törött lábközépcsonttal harcolta ki.

 

Kalla második helye meglepetés, mivel ő elsősorban szabadstílusban számít kiemelkedőnek. A svéd sífutó eddig remekül szerepel Szocsiban: vasárnap a 7,5+7,5 kilométeres összetett versenyben is ezüstérmes volt.

 

Simon Ágnes eredetileg csak egy számban szerepelhetett volna - ezt a sprintben meg is tette -, mégis benevezték a csütörtöki versenyre - amelyhez egyébként megvolt a FIS-pontszáma -, és végül ott lehetett a rajtnál.

 

A 39 éves magyar sífutó - aki kedden 66. volt - a győzteshez képest 10.18.9 perces hátránnyal zárt a 75 fős mezőny 69. helyén. A versenyre olyan jó időben került sor, hogy többen rövid ujjú vagy ujjatlan pólóban vágtak neki a távnak.

 

"Furcsa volt ilyen melegben versenyezni, 15 fok volt. Nagyon nehéz ilyenkor eltalálni a megfelelő vaxolást. A célomat teljesítettem, mert sikerült a legjobb hetvenbe kerülnöm" - mondta az MTI-nek Simon. Hozzátette, klasszikus stílusban kétféle vaxot kell alkalmazni, egy fogót és egy csúszót, ebből előbbi kiváló volt, utóbbi viszont nem, a lejtőkön érezte, hogy nem úgy csúszik a léce, ahogy kellene.

 

Arra a kérdésre, hogy miként állhatott rajthoz, azt felelte a kolozsvári születésű sportoló, hogy "próba szerencse alapon" leadták a nevezést, a nemzetközi szövetség pedig elfogadta azt. Megjegyezte, szerda délután tudta meg, hogy elindulhat a versenyen.

 

A román színekben versenyző gyergyószentmiklósi, 21 éves Sára Tímea a 62. lett.

 

Eredmény:

sífutás, női klasszikus stílusú 10 km, olimpiai bajnok:

Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 28:17.8 perc

2. Charlotte Kalla (Svédország) 28:36.2

3. Therese Johaug (Norvégia) 28:46.1

...69. Simon Ágnes 38:36.7

 

Forrás: MTI

Címkék: olimpia, téli sportok,