
Mint 1780 óta minden évben, pénteken és szombaton idén is megrendezik ezt a nagyszabású fesztivált, mely az angolok szemében az év egyik kitüntetett ünnepe, a galopp világának pedig a legnagyobb presztízzsel rendelkező futama, ahol Erzsébet királynő is minden évben megjelenik.
A „Derby” megnevezés mára már világszerte a nagyszerű versenyek szinonimájává vált, azonban az eredeti Derby az az Epsom Derby. (A verseny jelenlegi hivatalos elnevezése az aktuális szponzor miatt Investec Derby.) Az Angliában csak The Derby-ként emlegetetett 2.423 méteres Group 1-es futamot – melyen csak hároméves telivérek indulhatnak - az Epsom Downs versenypályán rendezik. Ez a legnagyobb versenydíjjal meghirdetett és a legnagyobb presztízzsel rendelkező klasszikus verseny Angliában, és egyben a Hármas Korona középső ága (az első a 2000 Guineas, a harmadik pedig a St. Leger). A Hármas Koronát az a ló nyeri, aki mindhárom futamon győzedelmeskedni tud – legutóbb ez 1970-ben sikerült, Nijinsky-nek.
Erzsébet királynő láthatóan igen élvezi az Epsom Derby-t
A hölgyeké az elsőbbség…
A Derby Fesztivál június 2-án, pénteken kezdődik a Ladies Day-jel, azaz a Hölgyek Napjával, mely során hét futamot rendeznek. A nap kiemelt versenye, a Group 1 minősítésű Oaks, melyben a legjobb hároméves kancacsikókat szólítják rajtgépbe magyar idő szerint délután fél 6-kor, ugyanazon az 1m4f távon, tehát 2.423 méteren, mint másnap a Derbyben.
Jelenleg úgy tűnik, 16 kanca indul majd neki a futamnak, melynek favoritja a fogadóirodák szerint egyértelműen Rhododendron (1.80). A.P. O’Brien neveltje ugyan beszorult a mezőnybe, és így csak második lett az ír 1000 Guineas-ben, de kétévesen két Group futamot is nyert, többek közt a Gr1-es Dubai Fillies’ Mile-t, ahol több most induló telivért is legyőzött.
Legnagyobb veszélyt John Gosden tanítványa, az angol reménység, Enable (6.00) jelentheti rá, akinek a nyergében a mai idők egyik legnagyobb lovasa, Frankie Dettori ül majd. Enable két hete, a Cheshire Oaks bajnokaként kvalifikálta magát a futamra, ahol igen erős mezőnybe tudott meggyőző teljesítményt mutatni.
A fogadóirodák harmadik sanssza Sobetsu (9.00), aki négy eddigi futamából kettőt tudott megnyerni, legutóbb a Group 1 besorsolású Prix Saint-Alary-t, ahol rendkívül könnyedén iskolázta a nagyszerű francia mezőnyt.
Szombat a nagy nap…
A nagy napon, szombaton is 7 futamot rendeznek, ebből három Group szintű. A nap fénypontja természetesen a magyar idő szerint délután fél 6-kor rajtoló Epsom (Investec) Derby, mely a leghíresebb klasszikus versenyszám az Egyesült Királyságban. Már az is komoly megtiszteltetést jelent minden tulajdonosnak és trénernek, ha egyáltalán indíthat lovat ezen a futamon. A verseny komoly erőpróba a hároméves telivéreknek, hiszen legtöbbjük eddig még nem futott ilyen hosszú távon, ráadásul az Epsom Downs-i pályán egy dombra felkaptatva, majd egy lejtőn lefutva érhetnek csak a célba. Jelen állapot szerint 20 ifjú hároméves titán vág neki a valamivel több, mint 2,4 kilométeres távnak.
A fogadók favoritja John Gosden neveltje, Cracksman (4.50), akit Frankie Dettori fog majd lovagolni szombaton. Cracksman egyben a futam dark horse-a is lehetne, hiszen nem sokat láttuk eddig, mivel összesen csak két futamon indult – igaz, mindkettőt meg is nyerte. Másodikként pont a szombati futam próbafutamát, a Derby Trial-t, ahol a most szombaton is induló Permiant is verte.
A fogadóirodák második kedvence az A.P. O’Brien által trenírozott Cliffs of Moher (5.00). Az ír telivér eddig három futamon indult, melyből kettőt megnyert.
A fogadóirodák harmadik esélyese meglepő módon Eminent (8.00), pedig a szakértők szerint Permian (11.00) az, akinek komoly esélye lehet szombaton Permian ugyan kikapott Cracksmantől a Derby Trial-ban, de utána megnyerte a Newmarket Stakes-t és a Dante Stakes-t is.
Derby statisztikák az elmúlt 12 futam alapján
- Az utóbbi 12 futam győztese közül 12 az első háromban volt a fogadóirodák oddsszai alapján (5 favorit volt).
- Az utóbbi 12 futam győztese közül 10 futott a verseny előtti 35 napban, a 12 győztesből 8 megnyerte az utolsó versenyét a Derby előtt.
- A 12 bajnok egyike sem futott korábban Epsomban.
- A 12 győztes közül 10-nek volt legalább 3 flat futama korábban, 11 legalább kétszer nyert ilyen futamon.
- A 12 nyertes közül 11 nyert már Group minősítésű futamot.
- Mind a 12 nyertes futott 1 vagy 2 futamon az évadban, és 8 közülük nyert is legalább egyet.
A futam az alábbi fogadóirodák kínálatában szerepel
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel
Sevilla - Almeria: Nincs megállás!


