
Egy új tanulmányból kiderült, hogy az Anglia szegényebb részein üzemelő nyerőgépekbe tavaly 13 milliárd fontot dobáltak be az emberek – kétszer annyit, mint a tehetősebb környéken élők.
A Guardian által megszerzett tanulmányból - melyet ezen a héten tárgyal meg a brit parlament – kiderül, hogy az ország 55 leghátrányosabb helyzetű városának főutcáján 2.691 fogadóiroda működik, melyekben a játékosok a tavalyi évben 13 milliárd fontot dobáltak be a FOBT típusú terminálokba, és ebből 470 milliót el is veszítettek.
Összehasonlításképpen: az ugyanennyi lakossal rendelkező 115 leggazdagabb város üzletközpontjaiban csak feleannyi, egész pontosan 1.258 fogadóiroda üzemel. Ezekben a játékosok ugyanazon 12 hónap alatt 6,5 milliárd fontot csengettek be a nyerőgépekbe, melyből 231 millió fontot veszítettek el.
Ezekből a számokból a tanulmány megrendelője, a Tisztességesebb Szerencsejátékért Kampány azt a tanulságot vonta le, hogy a fogadóirodák szándékosan a magas munkanélküliségi rátával, alacsonyabb jövedelemmel és magasabb bűnözési fokkal rendelkező szegényebb területeket környékezik meg. Ezt a vádat az iparág természetesen határozottan visszautasítja, és azt állítják, hogy az irodáik azokon a környékeken találhatóak meg sűrűbben, ahol az emberek sűrűbben koncentrálódnak.
A tanulmányból az is kiderült, hogy a főutcákon lévő fogadóirodák száma – nem meglepő módon - akkor ugrott meg, mikor megnőtt a kaszinójátékokat kínáló FOBT terminálok jövedelmezősége. 2013 decemberében 9.343 aktív fogadóiroda engedély volt érvényben – ami több, mint 280-nal több, mint kilenc hónappal korábban.
Az iparág elismerte, hogy a kampányolók által készített térkép helyes, azonban mivel a Brit Fogadóirodák Szövetsége (ABB) szerint a kampányolók csak becsült bevételi adatokkal dolgoztak, felkérték ugyanazt a céget, mely a kampánynak dolgozott, hogy készítsen el egy hasonló térképet a miniszterek számára, pontos adatokkal.
Neil Goulden, az ABB elnöke hangsúlyozta, hogy szerintük a gazdagabb környékeken üzemelő fogadóirodák nyolcszor nyereségesebbek voltak, mint a szegényebb környékeken üzemelők. „Átlagos számokból nem lehet profitot kalkulálni. Nem a szegényeket célozzuk meg. Ez annak függvénye, hogy hol élnek többen.” – mondta.
Az Egyesült Királyságban jelenleg több, mint 33 ezer ilyen FOBT terminál üzemel, melyeken a játékosok 20 másodpercenként akár 100 fontot is veszíthetnek. Számos olyan vád érte a szektort, miszerint a nyerőgépek növelik az uzsorakölcsönzés problémáját, és hogy a szervezett bűnözői csoportok ezeket a gépeket használva mossák tisztára pénzeiket.
A kritikusok szerint ezeknek a nyerőgépeknek ráadásul igen magas az addikciós hatása, amire az iparág szerint azonban nincs bizonyíték. Ugyanakkor a fogadóirodák a napokban új magatartási kódexet fogadtak el, melynek értelmében a játékosok korlátozhatják magukat, hogy mennyi pénzt, vagy mennyi időt tölthetnek a játékkal.
A kritikusok véleménye szerint a FOBT gépek 97,3 százalékos visszafizetési aránya is megtévesztő lehet a játékosok számára – azt sugallja ugyanis, hogy közel 100 százalék a nyerési esély.
A kampányolók szerint azonban az a tény továbbra is tény marad, hogy míg a szegényebb környékeken élők 2,5 milliárd fontot dobáltak bele ezekbe a gépekbe, míg a gazdagabb városrészeken élők csupán 1,2 milliárdot.
A legrászorultabb környék – Liverpool – lakói a tanulmány szerint 118 millió fontot dobáltak be az ott üzemelő 570 gépbe. Anglia legkevésbé rászoruló részén – Hampshire Hart kerületén, mely a szavazásokon mindig elnyeri az Egyesült Királyság legvágyottabb lakóhelye címet – csupán hét fogadóiroda, és két tucat nyerőgép üzemel.
A felmérés adataiból egyértelműen látszik, hogy a fogadóirodák jóval gyérebben találhatóak meg a konzervatív választókerületekben. Amikor a Guardian elemezte az adatokat, kiderült, hogy míg a koalíciós kabinet választókerületeiben átlagosan 11 fogadóiroda üzemelt, a munkáspártiakban 20. Cameron, Nick Clegg és George Osborne választókerületeiben összesen kevesebb, mint feleannyi iroda van, mint Hilary Benn Leeds központi választókerületében - csak egyedül ott 39 iroda üzemel.
“Ezek az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy valóban a szegényebb környékeken koncentrálódnak az irodák, amit a miniszterek egyszerűen nem akarnak megérteni. Ráadásul még rontottak is a dolgon azzal, hogy sokkal egyszerűbbé tették az új fogadóirodák nyitását, mely most mindenféle előzetes engedélykérés nélkül lehetséges.” A Munkáspárt ígérete szerint ők a közösség, és az önkormányzatok kezébe adnák a döntés lehetőségét, hogy meghatározzák, hogy hány irodát és abban hány nyerőgépet engednek működni a területükön.
A kampányolók szerint a fogadóirodák - különösen az az öt nagy vállalat, mely a főutcákon lévő fogadóirodák 92 százalékát üzemelteti - ugyanolyan függőségben szenved a gépek bevételtermelési képességével kapcsolatban, mint a játékosok a szerencsejátékkal kapcsolatban. A tanulmány szerint a 33 ezer nyerőgép a tavalyi évben 1,6 milliárd font bruttó profitot termelt.
David Cameron miniszterelnök az ügy kapcsán korábban úgy nyilatkozott, hogy „teljes mértékben osztja” a Munkáspárt nyerőgépek terjeszkedése miatti aggodalmát, és elismerte, hogy valóban „vannak problémák a fogadási- és szerencsejáték iparban”. Elmondta azonban, hogy mielőtt döntenének a gépek maximális tétjének csökkentéséről, a kormánynak meg kell várnia a nyerőgépekkel kapcsolatos átfogó jelentés elkészültét. Egy, a miniszterelnökhöz közelálló forrás azonban most úgy nyilatkozott, hogy Cameron minden ezzel kapcsolatos döntést az év későbbi szakaszára halasztotta.
“A szerencsejáték-függőség komoly kérdés, és eltökélt szándékunk, hogy segítünk megbirkózni vele. A játékosok védelmét szolgáló új magatartási kódex megszületése egy pozitív lépés a helyes irányba, de úgy gondoljuk, hogy ennél többet is lehet tenni. Természetesen azt akarjuk, hogy versenyképes szerencsejáték szektorunk legyen, de nem a polgárok védelmének árán. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy milyen intézkedésekre van szükség, vagy van-e szükség ilyenre annak érdekében, hogy további védelmet biztosítsunk azok számára, akik a legkiszolgáltatottabbak." – nyilatkozta a Kulturális, Média és Sport Minisztérium az ügyben.
Nyerőgépek biztosítják a rendőrök nyugdíját
Egymás melletti gépen nyert tízmilliókat egy házaspár a kaszinóban
Megdőlt Las Vegasi mítoszok: esedékes nyeremények


