
Az Ausztrália Év Lova díjazottja, az ez idáig veretlen Black Caviar pénteken ismét rajthoz áll az Australia Stakes-en (AUS-G2).
Ez lesz az első futama a tavaly november 5-én Flemington-ban megrendezett Patinack Farm Victoria Racing Club Classic-on (Aus-G1) elért győzelme óta, és ha most is nyer, 17 versenyen lesz veretlen.
A mostani mezőnyben Mosheen, a 2011-es Crown VRC Oaks (Aus-G1) győztese lett volna a legnehezebb ellenfele, ám nevezését visszavonták, mert tulajdonosai úgy gondolták, hogy még egy hét kell ahhoz, hogy a felkészülése teljes legyen, és így inkább nem állították ki Black Caviar ellen. Mosheen azóta nem versenyzett, hogy november 3-án kilenc hosszal megnyerte a Crown Oaks-ot.
Black Caviar, akinek Peter Moody a trénere, eddig kizárólag csak hazájában, Ausztráliában versenyzett. Ebben az évben külföldön is futni fog, de Moody a következő három futamát Ausztráliába tervezte. Az Australia Stakes után, a hat éves Bel Esprit kanca a C.F. Orr Stakes-en (Aus-G1) indul február 11-én, majd pedig a Futurity Stakes-en (Aus-G1) – mindkettőn 1.400 méteren.
Nevezve van a Lexus Newmarket Handicap (Aus-G1)-re is március 10-re, arra a versenyre, melyet tavaly 3 hosszal megnyert, valamint a 2 millió dolláros Dubai Golden Shaheen-re (UAE-G1) és az 1 millió dolláros Al Quoz Sprint-re (UAE-G1) a Dubai World Cup-on (UAE-G1) március 31-re.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


