Hétvégi lottókörkép

2014-05-30
Bőven van miből válogatni a hétvégén a lottó szerelmeseinek. Ugyan a Hatoslottó nagy nyereményét a múlt hétvégén elvitték, azonban továbbra is ott van az Ötöslottó egymilliárd forint feletti főnyereménye, és külföldön sem fukarkodnak a milliárdokkal.

 

Aki az Ötöslottón próbál most szombaton szerencsét, annak minden bizonnyal az az 1 milliárd 170 millió forint lebeg a szeme előtt, amihez semmi mást nem kell tenni, csak a megfelelő 5 számot beikszelni a lottószelvénynek nevezett papírdarabon. A hazai lottóizgalom ilyenkor, a 10 számjegyű összeg megjelenésekor szokott fokozódni, mégpedig azért, mert az utóbbi pár évben 1 milliárd forint alatt nem is értek el telitalálatot a fő lottónkon. Ilyenkor már a ritkábban lottózók is vesznek egy-egy szelvényt, a lottózók rendszeres vendégei pedig lehet, hogy többet is kockáztatnak a minden héten megszokottnál.

 

De mi a helyzet az ország határain túl?

 

Szép összeggel kecsegtet a páneurópai lottók öregebbike, az EuroMillions. Jelenleg 78 millió eurót ér a telitalálatos, persze csak akkor, ha egyedül mi találtuk el a számokat. Ez a nyeremény az amerikai lottóktól eltérően nettó összeg, tehát a nyertes a kiírt összeget kapja meg a számlájára. 

 

Ezzel vetekszik a Powerball jackpotja, ami ugyan 173 millió dollárra van meghirdetve, de gyakori olvasóink már tudják, hogy ez olyan, mint a népmese; a fele sem igaz. A nyeremény egyösszegben való kifizetés esetén már csak 102 millió dollár, és még abból is lejön minimum 25% adó, tehát elmondható, hogy ennek a jackpotnak a végösszege alul marad az európai lottóval szemben. (De azért jól mutat :))

 

A szokásostól eltérően szép összeget kínál a német lottó is, 23 millió euró (7 milliárd forint) biztosan jól jönne mindenkinek otthon.

 

A remélhetőleg jövőre már nálunk is játszható Eurojackpot most "gyengélkedik", május 16-án ugyanis elvitték a főnyereményt, de ez ennél a játéknál viszonylag sűrűn előfordul, hiszen nagyobb eséllyel lehet eltalálni a számokat, mint az EuroMillionsnál.

 

Bármelyiket is válasszuk a lottók közül, ne felejtsük el, hogy ez egy játék; ha nyereményt nem is, de egy dolgot minden játékosnak meg tud a lottó adni; a reményteljes, izgalommal teljes várakozást, hogy ezúttal talán mi leszünk a szerencse kegyeltjei, és ez talán megér párszáz forintot és néhány percet az életünkből.