
A fogadóknál szélső esélyt képviselő mén magabiztosan győzött a Magyar Derby legfontosabb felkészítő versenyében.
Szombaton az idén már 91. alkalommal lefutásra kerülő Magyar Galopp Derbyre hangoltak a hároméves telivérek a Kincsem Parkban. A 2000 méterre kiírt Alagi Díjban tizenketten foglalták el starthelyüket. A játékosok a Nemzeti Díjban győztes Akabától (Stanislav Georgiev), valamint az ugyanott dobogós Billy Tigertől (Zdenko Smida) és Nordbergtől (Kerekes Károly) reméltek jó szereplést, de akadt olyan is, aki a mezőny egyedüli kancáját, Delinda-t (Frézer Róbert) várta az első helyre.
Fél órával a verseny előtt kiadós záporeső zúdult a budapesti pályára, ami döntően befolyásolhatta a futam végeredményét. Meglepetésre Sabato (Václav Janacek) nyerte a Listed besorolású viadalt. Molnár Orsolya trenírozottja az elsők egyikeként „robbantott” a finisben, s hiába támadott nagy lendülettel a kívülről hajrázó Akaba, a sárga mént már nem érhette utol.
Nagy küzdelem zajlott a dobogó legalsó fokáért is. Delinda rövid fejhosszal bizonyult jobbnak Teno-nál (Jaroslav Línek). Nordberg és Billy Tiger a várakozások alatt teljesített. Előbbi nyolcadik, míg utóbbi sereghajtóként ért célba.
Végletekig kiélezett versenyt hozott a hasonló távon megrendezett Elit kategóriás Erzsébet Királyné Díja. A hároméves kancák összecsapásában ismét Václav Janacek játszotta a főszerepet. A csehek kitűnő lovasa fantasztikuson hozta Alcobaca-t a célegyenesben, így fél hosszal győzött a favorit Havanna (Erwin Dubravka) előtt. Ribárszki Sándor idomítottja már a Hazafi Díjban is nagyon jött a végén, de akkor „csak” a harmadik helyezés jutott neki. Úgy tűnik a 400 méterrel hosszabb táv előnyére vált. Mostani teljesítménye alapján a Kancadíj elsőszámú várományosává lépett elő. A harmadik helyért négyen csatáztak. Végül Springolina-é (Zdenko Smida) lett a „bronzérem”.
Egy pillanatra maradjunk még a derby évjáratnál. A nap harmadik futamában Czike Zoltán úr lova, a Sternkönig apaságú Mayday (Bakos Gábor) öt hosszal nyerte a 2200 méteres Dunakeszi Díjat. Ezzel a sikerrel vélhetően a szürke mén is megváltotta jegyét a 91. Magyar Derbyre.
Az extra rövid távú Villám Díj Rubinson Cruso (Zdenko Smida) győzelmével zárult. Az Első kategóriás versenyt rövid fejhosszal nyerte a szlovák tréningből érkező hatéves. Másodikként az elnyűhetetlen Városbíró (Stanislav Georgiev) ért a célba. Mögötte Chimborasso (ifj. Fejes Lajos) lett a harmadik.
Folytatás vasárnap 14 órától.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


