Folytatás Dubaiban: Mindent bele Ostinato!

2013-02-14
Magyar idő szerint ma délután, 15:45-kor második versenyét futja az A36 Szindikátus istálló lova Dubaiban. Kieren Fallon-t, Ted Durcan váltja a nyeregben.

 

Az előzetesen közreadott menetrendnek megfelelően ma délután második alaklommal lép pályára a Dubai World Cup Karneválon Ostinato. A program azonban némiképp változott, hisz korábban arról szóltak a hírek, hogy Kovács Sándor trenírozottja a gyepre kiírt 2400 méteres futamban indul majd, de e helyett az ötéves mén a kétszázzal rövidebb távon lefutásra kerülő hendikepben áll starthoz, s ismét a speciális futófelületen, a tapetán versenyzik.

 

További változást jelent, hogy az ír világsztár lovast, Kieren Fallon-t, a (talán) kevésbé ismert angol zsoké, Ted Durcan váltja a nyeregben. Előbbi teljesítményével nem voltak megelégedve a tulajdonosok, ezért tették le voksukat a lovas csere mellett.

 

Ami Durcan-t illeti hosszú éveken át a Godolphin istálló második zsokéjának szerepkörében „tetszelgett” (Frankie Dettori mögött), de így is jó néhány emlékezetes sikert aratott a királykék dresszeseknek. Győzelmei közül kiemelkedik a 2007-es Angol Kancadíjban szerzett első helyezés Light Shift nyergében, és a 2009-es Angol St. Leger-ben elért siker Mastery-vel. Utóbbi versenyben épp a Dettori-val induló istállótársat, a kasszafavoritnak számító Kite Wood-ot győzték le hatalmas csatában.

 

Durcan (fehér sapkában) ünnepli a St. Leger győzelmet – fotó: Golophin.com

 

A mai 120ezer amerikai dollár összdíjazású futamban Ostinato-nak (csakúgy, mint legutóbb) hat ellenfele lesz. A magyar tréningben álló telivér megint topsúlyt, azaz 60 kg-ot cipel majd a versenyben. Ellenfelei közül Jamr-t (Adrie De Vries) már ismerhetjük, hiszen január 24-én is együtt futott „Oszival”. Akkor második helyen ért célba, majd öt hosszal Ostinato előtt.

 

A már fentebb is említett Godolphin istálló három lovat nevezett a versenybe. A Royal Empire (Silvestre de Sousa), Modun (Kieren Fallon) és Kassiano (Mickael Barzalona) alkotta trióból szinte bárki könnyedén nyerheti a futamot.

 

A mezőny Tajaaweed-del (Paul Hanagan) és a Brazíliában tenyésztett Jardim-mal (Christophe Soumillon) egészül ki. Papíron mindkét telivér szélső esélyt képvisel, de lovasaik rutinja révén akár meglepetést is okozhatnak. 

 

Címkék: lóverseny,