Sportfogadás kilőve, ha skót focista vagy

2013-09-24
A skót focisták egyáltalán nem fogadhatnak meccsekre, akár játszanak, akár nem. Van, aki ellenzi, de a skót szövetség elnöke a szabály megtartására voksol.

 

Szeptember közepén kapott nem kis büntetést Ian Black, a Rangers 28 éves középpályása azért, mert 2006 és 2013 között több alkalommal is saját csapata ellen fogadott. A vád szerint 10 további, csapatával kapcsolatos eseményre is fogadott, továbbá 147 más egyéb meccsre. A meccsek befolyásolására vonatkozó vádpont nem volt ellene, csupán a fogadás ténye az elkövetett bűn.

A futballszövetség szabályzatának 22. pontja kimondja ugyanis, hogy sem játékos, sem futball-klubbal vagy meccsekkel hivatalos kapcsolatban lévő csapattag vagy tisztségviselő nem fogadhat semmilyen módon semmiféle futballmeccsre.

Black a 7500 fontos (2,6 millió forint) büntetése mellett 10 meccses eltiltást is kapott, pedig az fel sem merült, hogy befolyásolni próbálta volna a szóban forgó meccseket. 

A focista bocsánatot kért, és biztosította a közönséget, hogy minden meccsen 100%-os erőbedobással focizott a csapata érdekében. Kikelt azonban magából a Rangers vezetője, Ally Mc Coist, aki visszavágásként készített egy több, mint 100 névből álló listát azokról a játékosokról, akik szerinte szintén rendszeresen fogadnak meccsekre. Biztosította továbbá a drukkereket, hogy Black-et az eltiltás után továbbra is szívesen látja a csapatban.

 

Az ítélet óta felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint enyhíteni kellene a szabályozáson.A Skót futballszövetség (SFA) vezetője, Stewart Regan azonban hajthatatlan. "Nincsen szándékunkban megváltoztatni a szabályzatot, sőt más szövetségeket is igyekszünk meggyőzni eljárásunk helyességéről."- nyilatkozta Regan a BBC-nek. Szerinte a szabály teljesen egyértelmű; "Ne fogadj meccsekre", semmilyen módon nem lehet azt másképp értelmezni. Ha valaki megszegi, büntetést kell rá kiszabni."

A vezér szerint a szabályok megváltoztatása előidézheti azt, hogy bizonyos bűnszervezetek a meccsek befolyásolására tegyenek kísérletet, ami a Skót Futballszövetségre vetne rossz fényt.

 

Szép elképzelés a tisztaságról Regan úr részéről, ám nemrégiben az angol Sun magazin írt arról, hogy még a PFA igazgatóját, Gordon Taylort is hírbe hozták azzal, hogy titokban fogadni szokott, sőt 100.000 angol fontot veszteséget halmozott fel szerencsejátékon. 

 

Sajnos a bundabotrányoktól hangos Magyarországon tudjuk, hogy igazából nem a fogadás ténye az, ami veszélyezteti a meccsek tisztaságát, kivéve, ha a játékos a saját meccsére fogad. Inkább az, ha valaki csinos kis összeget kap azért, hogy bizonyos időszakban szögletet rúgjon, sárgalapot kapjon, esetleg a végkimenetelt befolyásolja gyenge játékkal. A kettő sokszor nem függ össze, de reméljük, hogy a SFA eredményes lesz a Rossz elleni harcban.