
Március 31-én, szombaton 16. alkalommal rendezik meg fényes külsőségek között a Dubai World Cup-ot, mely egy olyan társadalmi esemény Dubai-ban, melyet mindenki megjelöl a naptárában.
Az Egyesült Arab Emirátusokban 1981-től beszélhetünk lóversenyzésről, ekkor rendezték meg az első telivérek számára rendezett versenyt egy kis poros tevepályán. Egy évtizeddel később, 1992-ben Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk megalapította a ma már világhírű Godolphin istállót, ami mostanra már 184 Group 1 győzelmet tudhat magáénak a világ 12 országában.
Az első Dubai World Cup 1996-ban került megrendezésre, és ez feltette az Emirátusokat a lóverseny világának térképére. Ezzel az évenként megrendezésre kerülő, meghívásos versennyel az Egyesült Arab Emirátusok lett a hazája a világ egyik legnagyobb lóverseny rendezvényének, melyet világszerte több millióan kísérnek figyelemmel.
A lélegzetelállító, modern meydan-i lóversenyközpontban megrendezésre kerülő 2000 méteres, group 1-es minősítésű Dubai World Cup összdíjazása 10 millió dollár. A futamon négy éves, vagy annál idősebb telivérek vehetnek részt.
A Dubai World Cup első győztese az azóta már az USA Hírességek Csarnokába is bekerült Cigar volt. A meydani pálya sebesség rekordját Glória de Campeão tartja 2:03.83-as idővel (ebben a komplexumban 2010 óta rendezik a versenyt). Ezidáig egyetlen ló sem tudta egynél többször megnyerni a kupát, ez idén sem változik, hiszen most szombaton egyik előző nyertes sem indul.
A Godolphin az a csapat, melynek lovai legtöbbször, számszerint négyszer győzedelmeskedtek; a legsikeresebb zsoké, szintén négy győzelemmel Jerry Bailey. A kupa történetének legsikeresebb trénere, Saeed bin Suroor, öt átala felkészített ló is nyerni tudott.
A Dubai World Cup mellett 8 kísérő futam is lesz szombaton, összesen 27 millió dollárnyi díjat osztanak majd szét. A kínálatban többek közt az 5 milliós díjazású Dubai Duty Free, és a Dubai Sheema Classic szerepel. A verseny magyar idő szerint 14:30-kor kezdődik a Dubai Kahayla Classic-cal, a Dubai World Cup magyar idő szerint szombaton 19:40-kor rajtol. Az indulók részletes listája a verseny hivatalos weboldalán megtekinthető. A futamokat ezen az oldalon élőben közvetítik.
Év |
Nyertes |
Szárm. |
Tréning |
Tul. |
Kor |
Zsoké |
Tréner |
Tulajdonos |
Idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2011 | Victoire Pisa | JPN | JPN | JPN | 4 | Mirco Demuro | Katsuhiko Sumii | Yoshimi Ichikawa | 2:05.94 |
2010 | Glória de Campeão | BRA | FRA | BRA | 7 | T. J. Pereira | Pascal Bary | Stud Estrela Energia | 2:03.83 |
2009 | Well Armed | USA | USA | USA | 6 | Aaron Gryder | Eoin G. Harty | WinStar Farm LLC | 2:01.01 |
2008 | Curlin | USA | USA | USA | 4 | Robby Albarado | Steve Asmussen | Stonestreet Stables/ Midnight Cry Stables |
2:00.15 |
2007 | Invasor | ARG | USA | USA | 5 | Fernando Jara | Kiaran McLaughlin | Shadwell Stable | 1:59:97 |
2006 | Electrocutionist | USA | UAE | UAE | 5 | Frankie Dettori | Saeed bin Suroor | Godolphin Racing | 2:01.32 |
2005 | Roses in May | USA | USA | USA | 5 | John Velazquez | Dale L. Romans | Ken & Sarah Ramsey | 2:02.17 |
2004 | Pleasantly Perfect | USA | USA | USA | 6 | Alex Solis | Richard Mandella | Diamond A Racing Corp. | 2:00.24 |
2003 | Moon Ballad | IRE | UAE | UAE | 4 | Frankie Dettori | Saeed bin Suroor | Godolphin Racing | 2:00.48 |
2002 | Street Cry | IRE | UAE | UAE | 4 | Jerry Bailey | Saeed bin Suroor | Godolphin Racing | 2:01.18 |
2001 | Captain Steve | USA | USA | USA | 4 | Jerry Bailey | Bob Baffert | Michael E. Pegram | 2:00.40 |
2000 | Dubai Millennium | GBR | UAE | UAE | 4 | Frankie Dettori | Saeed bin Suroor | Godolphin Racing | 1:59.50 |
1999 | Almutawakel | GBR | UAE | UAE | 4 | Richard Hills | Saeed bin Suroor | Hamdan Al Maktoum | 2:00.65 |
1998 | Silver Charm | USA | USA | USA | 4 | Gary Stevens | Bob Baffert | Bob & Beverly Lewis | 2:00.00 |
1997 | Singspiel | IRE | GBR | UAE | 5 | Jerry Bailey | Michael Stoute | Sheikh Mohammed | 2:01.91 |
1996 | Cigar | USA | USA | USA | 6 | Jerry Bailey | William I. Mott | Allen E. Paulson | 2:03.84 |
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


