
Március 30-án ismét minden lóversenyrajongó szeme Dubaira szögeződik: immár 18. alkalommal rendezik meg csillogó pompával a Dubai World Cup-ot, ami az egyik legrangosabb társadalmi eseménynek számít Dubaiban.
Az Egyesült Arab Emirátusokban 1981-től beszélhetünk lóversenyzésről, ekkor rendezték meg az első telivérek számára rendezett versenyt egy kis poros tevepályán. Egy évtizeddel később, 1992-ben Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk megalapította a ma már világhírű Godolphin istállót, ami mostanra már 201 Group 1 győzelmet tudhat magáénak a világ 12 országában.
Az első Dubai World Cup 1996-ban került megrendezésre, és ez feltette az Emirátusokat a lóverseny világának térképére. Ezzel az évenként megrendezésre kerülő, meghívásos versennyel az Egyesült Arab Emirátusok lett a hazája a világ egyik legnagyobb lóverseny rendezvényének, melyet világszerte több millióan kísérnek figyelemmel. Az esemény egyik sztárfellépője idén a többek közt a „Kiss Frome a Rose” című sláger előadója, Seal.
A lélegzetelállító, modern meydan-i lóversenyközpontban megrendezésre kerülő 2000 méteres, group 1-es minősítésű Dubai World Cup összdíjazása 10 millió dollár. A futamon a négyéves, vagy annál idősebb telivérek vehetnek részt.
A Dubai World Cup legelső győztese az azóta már az USA Hírességek Csarnokába is bekerült Cigar volt. A meydani pálya sebesség rekordját Glória de Campeão tartja 2:03.83-as idővel (ebben a komplexumban 2010 óta rendezik a versenyt). Ezidáig egyetlen ló sem tudta egynél többször megnyerni a kupát, idén a tavalyi bajnoknak, Monterossonak talán sikerül majd a bravúr, bár ő az elmúlt egy évben nem igazán mutatott fel nagy reményekre okot adó eredményeket.
A Godolphin az a csapat, melynek lovai legtöbbször, számszerint ötször győzedelmeskedtek; a legsikeresebb zsoké, négy győzelemmel Jerry Bailey. A kupa történetének legsikeresebb trénere, Saeed bin Suroor, öt általa felkészített ló is nyerni tudott itt.
A szombati versenynapon 9 futam kerül megrendezésre, melyek összdíjazása 27,25 millió dollár. A futamok között találunk egy csak arab telivérek számára kiírt Group 1 futamot, továbbá öt Group 1, két Group 2 és egy Group 3 minősítésű versenyt. Összesen 13 ország képviselteti magát a megmérettetésen, többek közt az Egyesült Államokból, Németországból, Japánból, Írországból, Hong-Kong-ból, és Új-Zélandról érkeztek telivérek.
A nap fénypontját jelentő 10 millió dolláros Dubai World Cup-ban 13 ló áll startgépbe, köztük a tavalyi bajnok, Monterosso. Az idei év esélyesei közt ott van az amerikai Royal Delta, aki annak a Bill Mottnak a trenírozottja, aki a Dubai World Cup legelső bajnokát, Cigart is nevelte; a Graham Motion keze alatt dolgozó Animal Kingdom valamint a Godolphin istálló reménysége, a fogadóirodák favoritja, Hunter’s Light.
Royal Delta, aki az első kanca lehet, aki megnyeri a World Cup-ot, szerencsés volt a sorsolásnál - a nyolcas boxot kapta, míg Animal Kingdom a sokkal kevésbé szerencsés helyről, a 12-esből, Hunter's Light pedig a négyesből rajtolhat.
Saeed Bin Suroor reménykedhet, hogy Hunter's Light, a Maktoum Challenge bajnoka tovább folytatja remek szereplését az idei Carnival-on, és megszerzi számára a hatodik World Cup győzelmet.
Ehhez valószínűleg azért lesz egy-két szava Royal Deltának is, aki a tavalyi verseny egyik nagy reménysége volt, azonban esélyei elszálltak, mikor Transcend komolyan feltartotta. A Breeders' Cup Ladies’ Classic nyerője idén talán igazságot szolgáltathat, négy Group 1-es győzelme alapján erre minden esélye megvan.
A másik amerikai aspiráns, Animal Kingdom a második Kentucky Derby győztes ló, aki indul a World Cupon, azonban az ő versenyzési taktikája nem biztos, hogy kifizetődő lesz Meydanban.
Az európai kontingens kevésbé esélyesnek számít idén, Meandre (20/1), Planteur (14/1), Red Cadeaux (25/1) és Side Glance (25/1) győzelme nagy meglepetés lenne, bár abból ezen a futamon nincs hiány, hiszen a tavalyi bajnokra, Monterosso-ra is 20/1-es oddsszal lehetett fogadni egy éve.
A futamokat ezen az oldalon élőben közvetítik.
A menetrend (magyar idő szerint):
13:30 - Dubai Kahayla Classic Sponsored By Emaar 1m2f (2000m)
(Arab Group 1) (AWT) (Class 1)
14:10 - Godolphin Mile Sponsored By Etisalat 1m (1600 m)
(Group 2) (AWT) (Class 1)
14:45 - Dubai Gold Cup Sponsored By Al Tayer Motors 2m (3200 m)
(Group 3) (Turf) (Class 1)
15:25 - UAE Derby Sponsored By Al Naboodah 1m1f110y (1900 m)
(Group 2) (AWT) (Class 1)
16:05 - Al Quoz Sprint Sponsored By Emirates NBD 5f (1000 m)
(Group 1) (Turf) (Class 1)
16:45 - Dubai Golden Shaheen Sponsored By Gulf News 6f (1200 m)
(Group 1) (AWT)
17:40 - Dubai Duty Free Sponsored By Dubai Duty Free 1m1f (1800m)
(Group 1) (Turf) (Class 1)
18:20 - Dubai Sheema Classic Presented By Longines 1m4f (2410 m)
(Group 1) (Turf) (Class 1)
19:05 - Dubai World Cup Sponsored By Emirates 1m2f (2000 m)
(Group 1) (AWT) (Class 1)
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


