
A BBC és a Buzzfeed birtokába került információk szerint a világ 50 legjobb játékosa közül 16 érintett a bundában. Novak Djokovic elmondása szerint neki annó 100 ezer angol fontot ajánlottak egy meccsért.
Korábban már a Fortunaweb is írt arról, hogy a 2007-es Nikolay Davigyenko - Martin Vassallo Arguello meccs óta egyre-másre érik a bundavádak a tenisz világát. Akkor 11 fogadó, közülük kilenc Oroszországból, hétmillió dollárt tett fel a Betfair portálján keresztül arra, hogy 2007. augusztus 2-án Martin Vassallo Arguello megveri Nikolay Davigyenko-t Lengyelországban az Orange Prokrom Open-en. A fogadásokat – melyek az átlagos fogadási volumen tízszeresét tették ki – azután játszották meg, hogy Arguello, aki akkor 87. volt a világranglistán, 6-2-re elveszítette az első játszmát a legjobb öt közé tartozó, Davis-kupa-győztes, többszörös Grand Slam-elődöntős orosz Davigyenkóval szemben. Davigyenko végül a harmadik szettben lábsérülés miatt feladta a meccset. Az oroszt egyből bundával gyanusították, ám ő hivatalos orvosi papírral védekezett, amelyet az ATP doktora állított ki sérüléséről. A Betfair jelentette az esetet az ATP-nek, a szervezet vizsgálatot indított, melynek végén tisztázták a játékosokat a vád alól. Ennek ellenére nem igen lehet találni olyan teniszrajongót, aki szerint ne lett volna megbundázva a találkozó…
A mostani vizsgálat egy olyan Észak-Olaszországhoz, Sziciliához és Oroszországhoz kötődő hálózatra bukkant, amelyik topjátékosokkal áll kapcsolatban. A kör tagjai lezsírozott meccseken – melyek közül három Wimbledonban volt - több százezer fontot nyerhettek. A BBC szerint nyolc olyan játékos is benne van a bundában, akik a január 18-án kezdődött Australian Openen is részt vesznek. A BBC és a Buzzfeed úgy döntöttek, hogy egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a játékosok neveit, mivel nem tudták ellenőrizni, hogy valóban részt vettek-e a fogadásokban.
A Tennis Integrity Unit (TIU) szokatlan fogadási mintákat figyelő rendszere több alkalommal is jelezte, hogy valami nem stimmel, azonban vizsgálatra nem került sor. A minden európai sporteseményt figyelő European Sports Security Association szerint a teniszben jóval több a gyanús fogadás, mint más sportok esetében. Csak 2015-ben több mint ötven gyanús meccset jeleztek a TIU felé, ők azonban egyetlen játékossal kapcsolatban sem indítottak eljárást.
És hogy mennyire átjárta a sportágat a probléma: a világelső Novak Djokovic a napokban elismerte, hogy fiatalabb korában nála is bepróbálkoztak: 100 ezer fontot, mintegy 41 millió forintot ajánlottak neki, ha veszít egy meccset a szentpétervári tornán. „Természetesen azonnal elhajtottuk őket. Borzasztóan éreztem magam miattuk.”
Djokovic ennek ellenére „csupán spekulációnak” minősíti a BBC és a Buzzfeed sztoriját. „Az emberek különböző neveket emlegetnek, találgatják, hogy kik lehetnek azok a játékosok. De egyelőre nincs valódi bizonyíték egyetlen ma aktív játékossal szemben sem.”
Saját esetéről még annyit mondott el, hogy a váratlan ajánlat 2007-ben érkezett hozzá. „Nem közvetlenül engem kerestek meg,” – mesélte „hanem egy olyan emberen keresztül, aki akkoriban nekem dolgozott, a csapatom tagja volt. Természetesen azonnal elutasítottuk. Nem is jutott el hozzám a srác, aki beszélni akart velem. Nem is jutott el hozzám az ajánlat közvetlenül. Semmi értelme nem volt… Az utóbbi hat, hét évben semmi ilyesmit nem hallottam.”
Mikor megkérdezték tőle, hogy hogyan reagált a helyzetre, Djokovic azt mondta: „Borzasztóan éreztem magam, mert nem akartam, hogy bármilyen módon is közöm legyen az ilyen dolgokhoz… tudják, valaki esetleg lehetőséget lát benne. Számomra ez összeegyeztethetetlen a sportemberség fogalmával, bűncselekmény. Nem értek egyet vele. Szerintem ilyesminek egyetlen sportágban sincs helye, a teniszben pedig különösen nem.”
FC Barcelona - Sevilla: Ramos ismét apríthatja a katalánokat!
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?


