Category Five győzött a Szent István Díjban

2012-08-21
Klimscha Albert idomítottjai játszották a főszerepet vasárnap a Kincsem Parkban. Category Five olasz zsokéjával, Nicol Pollival ismét a Magyar Derbyben mutatott formájával jelentkezett, így biztosan nyerte a hosszú hétvége kiemelt versenyét.

 

A beharangozottakkal ellentétben végül nem kilenc, hanem csak nyolc ló állt starthoz a Listed besorolást élvező, 2200 méteres futamban. A mezőny azonban így is kimondottan erős volt, hiszen az egyetlen telivér, melyet töröltek a versenyből, a papíron legszélső esélyt képviselő Musical Flight volt.

 

A rajtot követően a kedvező startszámról induló Rendezvous vállalta magára vezetést, majd diktálta a kimondottan lassú iramot a többieknek. Az első kanyar után, Rendezvous előnye három-négy hosszra nőtt a mögötte helyezkedő Category Five-val szemben, míg tőle némiképp lemaradva az ABBEVA istálló másik lova, Footsie vezette a bolyt. Az ügető átjárót elhagyva a játékosok egyik kedvence, Raphael Santi kezdte meg a zárkózást hátulról. A finisre négy ló szinte egyszerre fordult. Legbelül a még mindig élen haladó, de egyre inkább fáradni látszó Rendezvous, „hátán” a Category Five, Mediplomat, Raphael Santi alkotta hármassal.

 

A befutó egyenesben Category Five bizonyult a legerősebbnek, így magabiztosan, másfél hosszal nyerte a Szent István Díjat, a nagyot hajrázó istállótárs, Footsie előtt. Utóbbi dobogóra érése kisebb meglepetésnek tekinthető, nem úgy Raphael Santi harmadik helyezése.

 

A szlovák tréningből érkező Limoncello, aki két korábbi alkalommal már megnyerte a Szent István Díjat, ezúttal nem tudott labdába rúgni a hazai legjobbakkal, melynek következtében csak hatodik helyen ért célba. Hozzá hasonlóan Mediplomat-ot is előrébb vártuk. A tavalyi Derby helyezett most utolsó, de lovasa a távoszloptól már nem erőltette.

 

A végeredmény tekintetében, mint érdekesség megemlítendő, hogy mind a győztest, mind pedig a két dobogóst Írországból importálták tulajdonosaik. Category Five apja a legendás Hurricane Run, aki számos Group 1-es helyezés mellett megnyerte az Ír Derbyt (2005), a Prix de l’Arc de Triomphe futamát (2005), a Tattresalls Gold Cup-ot (2006) és a King George VI and Queen Elizabeth Stakes-t (2006).