
Nagy reményekkel indult Camelot a St Leger majdnem 2 mérföldes versenyén: győzelmével az Angol Hármas Koronát szerette volna elnyerni, hiszen nyertesen távozott a Guineas-ről és a Derby-ről is. 1970 óta senki sem érte el ezt a bravúrt, és mindenki abban bízott, hogy sikerülni fog neki. A Ladbrokes például olyan akciót hirdetett, hogy amennyiben Camelot nem nyer, visszatéríti a rá befizetett pénzeket. Enckét viszont az 25-1-es oddsával az egyik legesélytelenebbnek tartották a futamon, valószínűleg a rá fogadók nagy örömére.
Camelot a futam elején a mezőny hátsó részéhez csatlakozott be, és várta a megfelelő alkalmat a kitörésre. Sajnos ez elég későn sikerült, és már nem volt annyi hátra a futamból, hogy jelentős hárányát behozhassa. Nem is tudott igazán felgyorsulni a hajrára, Aidan O'Brien, Camelot trénere ezt azzal magyarázta, hogy ez a táv túl hosszú volt a ló számára, ő inkább az "egymérföldes" lovak kategóriájába tartozik. Encke viszont jól bírta a hajrát, és végül szép előnnyel nyert. Aidan O'Brien a jövőre vonatkozóan ezt mondta: "Még nem tudom, mi lesz a következő lépés. Még ha edzés alatt is tartjuk, nem biztos, hogy fogjuk még versenyen futtatni Camelotot. Nem tudom, majd a fiúk eldöntik."
Encke Mohammed sejk lova, trénere Mahmood Al Zarooni, aki már a második lóval ér el Classic győzelmet. Legutóbb 2001-ben Blue Bunting nevű lóval ért el győzelmet a QIPCO 1000 Guineas versenyen Newmarketben. Simon Crisford, Godolphin versenyigazgatója így nyilatkozott a versenyről: - - Mickhael Barzalona nagyon jól lovagolt, és állva hagyta a többi versenyzőt, amikor 400 méterrel a cél előtt kiugrott a mezőnyből. Kicsit izgultunk, hogy bírja végig, de a végén minden jól alakult. Encke fantasztikus pedigréjű ló. Valószínűleg ünneprontók voltunk, de az igazat megvallva örülünk a győzelemnek. Fantaasztikus eredmény ez az egész csapatnak, mindenkinek, aki részt vett a ló felkészítésében.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


