
2012-12-11
Az Olasz Labdarúgó Szövetség akár pontlevonással is sújthatja a bajnokságban harmadik helyen álló Napoli együttesét a klub korábbi játékosának bundaügye miatt.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség akár pontlevonással is sújthatja a bajnokságban harmadik helyen álló Napoli együttesét a klub korábbi játékosának bundaügye miatt.
Matteo Gianello, a gárda korábbi kapusa még áprilisban vallotta azt az ügyészségen, hogy 2010-ben arra próbálta meg rávenni társait, hogy veszítsék el a zárófordulóban a Sampdoria elleni bajnokit.
A kapus korábban elmondta, hogy Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg "ajánlatával", amire mindkét futballista nemet mondott. A fegyelmi bizottság most az említett két labdarúgót hallgatta meg az ügyben, mivel a szabályok szerint jelenteniük kellett volna az ügyet. Ugyanakkor a két játékos tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.
A találkozót egyébként 1-0-ra nyerte a Sampdoria, amivel kiharcolta a Bajnokok Ligája-selejtezőjében való indulást.
Forrás: MTI
További cikkeink a témában:
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel

Címkék: bundabotrány, sportfogadás,

Andy Vajna
EU jog
Eurojackpot
Joker
Kincsem Park
Megamillions
Szerencsejáték Zrt.
adó
asztalitenisz
atlétika
autóverseny
birkózás
bitcoin
blokkolás
boksz
bulvár
bundabotrány
bónusz
csalás
dohánykoncesszió
elemzés
eredmények
euromillions
fogadás
forma1
gépkocsinyeremény
hatoslottó
jackpot
jogi háttér
játék ingyen
játékadó
játékfüggőség
jégkorong
kajak-kenu
kaparós sorsjegy
kaszinó
kenó
kerékpár
kosárlabda
kártya
kártyaszámolás
kézilabda
költségvetés
külföldi lottó
labdarúgás
lottó
lottónyertes
lottózó
luxor
lóverseny
magyar jog
mobil játék
nyeremény
nyereményjáték
nyerőgép
nyerőszámok
odds
olimpia
online fizetés
online játék
online szerencsejáték
piaci információ
powerball
promóció
póker
rulett
röplabda
skandináv lottó
sorsjegy
sorsolás
sorsolási eredmény
sportesemény
sportfogadás
sportközvetítés
stratégia
szerveres üzemeltetés
tenisz
tipp
tippmix
tippmixpro
torna
totó
trafik
tv-műsor
távszerencsejáték
téli sportok
veszélyek
vívás
vízilabda
ötöslottó
úszás
útmutató
