
Az elmúlt héten tett pontot a bíróság Balogh Tamás ügyére, akinek az esete még viszonylag friss volt, tavaly szeptemberben "vetette fel" barátjának, a pécsi labdarúgó klubban játszó Törtei Tamásnak, hogy befolyásolhatná az október 5-ei PMFC-Siófok Ligakupa-mérkőzést, és elhangzott egy ezer-ezerötszáz eurós összeg is az üggyel kapcsolatban. Törtei erre nem volt hajlandó, de mivel vezetőinek nem, de játékostársainak elmondta a történteket, menesztették a klubból, sőt az MLSZ egy időre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
Balogh még rosszabbul járt, őt 10 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. A focit ő sem folytatta, és mivel sokan ismerik itthon ügyét, Németországban vállalt munkát, a történtek feldolgozását elősegítendően folyamatosan pszichológushoz jár.
A héten is gőzerővel folyik a munka, már 30 meccs befolyásolásával kapcsolatban nyomoznak.
Hétfőn egy 2009-es Szigetszentmiklós-Kaposvölgye meccs kapcsán hallgattak ki 5 focistát, egyikük, V. József beismerő vallomást tett. A többiek, Sz. László, J. Gyula, H. Gyula, és S. József vagy tagadták a bűnösségüket, vagy nem tettek vallomást.
Kedden egy 2010-es MTK II- Cegléd meccsel kapcsolatban szerettek volna B. Bálinttól és Sz. Ádámtól információkat szerezni, de ők tagadják a vádakat.
Szerdán egy 2009-es Nyíregyháza- Diósgyőr meccs miatt hívták be a Diósgyőrtől G. Tamást és K. Norbertet, ők sem tettek vallomást. Egyébként már egyikük sem játszik a klubnál.
Nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy a születendő bírósági ítéletek elég elrettentést fognak jelenteni a játékosok részére, hogy szépen lassan visszetérjen a bizalom a magyar sportfogadáshoz.
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


