Bundabotrány - Kötelességszegés és vesztegetés a vád az edző ellen

2011-12-01
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben számolt be arról, hogy a szerdán Székesfehérváron előállított A. Zoltánnal szemben két rendbeli gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.

A főügyészség csütörtöki közleményéből kiderült, hogy a Siófok korábbi edzője az őrizetbe vétele és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, illetve vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

"A megalapozott gyanú lényege szerint A. Zoltán, aki a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt, a Siófok labdarúgócsapatának edzőjeként elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor azon ajánlatát, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést" - áll a közleményben. "A. Zoltán ekkor azt is megígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül az A. Zoltán és a játékosok hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor."

A főügyészség szerint a tréner "a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) bajnoki előtt elfogadta S. László és H. Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének olyan befolyásolásában, hogy legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A. Zoltán tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze. Mivel a mérkőzésen az elvárt eredmény született, a meccs után S. Lászlótól és H. Gábortól átvette az ígért 4000 eurót."

Szerda este Székesfehérváron, a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően a vendégcsapat vezetőedzőjét, - a 2008 és 2010 között Erwin Koeman szövetségi kapitány mellett a válogatott másodedzőjeként dolgozott - Aczél Zoltánt állították elő, majd este Budapestre szállították, ahol csütörtökön délelőtt a Nemzeti Nyomozó Iroda épületében hallgatták ki gyanúsítottként.

Forrás: MTI