Bunda volt Muhammad Ali történelmi címmeccse?

2014-02-26
Egy FBI-jelentés szerint Sonny Liston maga ellen fogadott a Muhammad Ali elleni 1964-es nehézsúlyú címmérkőzésen.

 

Az akkor még Cassius Clay néven bokszoló Ali 1964. február 25-én szerezte meg első világbajnoki övét, amikor nagy meglepetésre legyőzte a nehézsúlyú Sonny Listont. Az előzetesen jóval esélyesebbnek számító Liston vállsérülésére hivatkozva a hatodik menet után feladta a meccset, így ellenfele 22 évesen megszerezte a profi nehézsúly vb-övét.

 

Az FBI-jelentés szerint Liston a saját vereségére fogadott, és összejátszott Ash Resnick Las Vegas-i szerencsejátékokkal foglalkozó ügynökkel. Az ezzel kapcsolatos dossziét J. Edgar Hoover FBI-igazgató kapta kézhez 1966-ban.

 

A két ökölvívó az ominózus mérkőzés után 15 hónappal újra összecsapott, akkor Liston már az első menetben összeesett, egy olyan erejű ütéstől, amiről Jimmy Cannon szakíró azt mondta, hogy egy szőlőszemben sem tett volna kárt.

 

Liston 1970. december 30-án herointúladagolásban halt meg.

 

Forrás: telesport.hu

Címkék: boksz, bundabotrány,