
Peter Moody tréner veretlen ötéves kancája ezen kívül megkapta még az Inglis Bloodstock Champion Sprinter címet is, szintén másodjára.
Black Caviar, aki pályafutása alatt idáig 22 megnyert futammal dicsekedhet, a nemrég zárult 2011-12-es szezonban júniusi Royal Ascot-i futamával együtt kilencszer állt rajthoz.
A rangsort a lóverseny média 86 tagja állítja fel úgy, hogy 3, 2, illetve 1 pontot ad a lovaknak. Ez azt jelenti, hogy Black Caviar a maximum 258 pontból 257-et szerzett meg, tehát csak egy szavazó nem adta meg neki a maximális 3 pontot. A második helyezett More Joyous (70 pont), a harmadik Atlantic Jewel (65 pont) lett.
Peter Moody is kapott díjat: a Champion Group 1 Trainer Award-ot kapta meg idén is, mint tavaly.
Igazság szerint ez volt sorrendben a harmadik szezon, amikor Moody kancája nyeri meg az Év Lova címet Ausztráliában. 2010-ben ugyanis Typhoon Tracy nevű lova került erre az előkelő helyre.
"Nagyon csodálatos és izgalmas év volt,és ezt mind Blac Caviarnak köszönhetjük. " - nyilatkozta Pam Hawkes, a ló társtulajdonosa.
A nyertesek teljes listája:
Sky Racing World Australian Racehorse of the Year – BLACK CAVIAR
Black Caviar (257 votes), More Joyous (70), Atlantic Jewel (65), Pierro (33), Manighar (33), Mosheen (17), Dunaden (16), Hay List (9), Ortensia (7), Sepoy (3), Brungle Cry (2), Black And Bent (2), Americain (1), King Mufhasa (1)
Eliza Park Champion Two-Year-Old – PIERRO
Pierro (256), Samaready (154), All Too Hard (47), Sizzling (32), Snitzerland (21), Driefontein (4), No Looking Back (2)
New Zealand Bloodstock Champion Three-Year-Old Filly – ATLANTIC JEWEL
Atlantic Jewel (234), Mosheen (186), Streama (52), Sea Siren (35), Invest (4), Pear Tart (3), Pop Culture (1), Quintessential (1)
Mitchelton Champion Three-Year-Old Colt or Gelding – SEPOY
Sepoy (225), Helmet (88), Foxwedge (84), Manawanui (61), Ethiopia (25), Brambles (21), Sangster (6), Laser Hawk (5), Zabeelionaire (1)
Inglis Bloodstock Champion Sprinter – BLACK CAVIAR
Black Caviar (258), Hay List (131), Ortensia (33), Sepoy (30), Atlantic Jewel (27), Buffering (13), Foxwedge (8), Sea Siren (7), Rain Affair (5), Mid Summer Music (3), Temple Of Boom (1)
Monjon Australia Champion Middle Distance Award – MORE JOYOUS
More Joyous (221), Manighar (141), Atlantic Jewel (48), Mosheen (47), Pinker Pinker (35), King Mufhasa (11), Secret Admirer (5), Luckygray (3), Shoot Out (2), Streama (2), Metal Bender (1)
New Zealand Thoroughbred Marketing Champion Stayer – DUNADEN
Dunaden (228), Manighar (117), Americain (65), Southern Speed (62), Mosheen (25), Niwot (10), Drunken Sailor (3), Ethiopia (3), Lights Of Heaven (2), Brambles (1)
Staging Connections Champion Jumper – BASHBOY
Bashboy (115), Black And Bent (64), Awakening Dream (29), Brungle Cry (28), Megapixel (22), Tobouggie Nights (8), Gotta Take Care (6), Dubhdara (1), Fareer (1), Kirribilli Gold (1), Zaman (1)
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


