
A Lordok Háza képviselői az új brit szerencsejáték törvény jelenleg zajló vitája során meggyőzték a kormányt, hogy a brit fogadókat megcélzó minden szolgáltatónak kötelező legyen hozzájárulni a sokak által gyűlölt lóverseny adóhoz.
A szerencsejátékokért is felelős Média, Kulturális és Sport Minisztérium októberben még úgy nyilatkozott, hogy a szerencsejáték törvény módosítása kapcsán a lóversenyadóhoz nem szándékozik hozzányúlni, és a Lordok Háza egy korábbi ilyen jellegű kísérlete is sikertelen volt. Lord Gardiner miniszter azonban most megígérte, hogy március 18-án, a jogszabály harmadik vitája során előterjeszti a módosítási javaslatot.
A lóversenyadót eddig csak a földi fogadóirodáknak kellett fizetniük az Egyesült Királyságban, de a mostani módosítással a Gibraltárhoz és Alderneyhez hasonló offshore helyszínekről operáló online szolgáltatókra is kivetnék a bruttó profit után fizetendő nagyjából 10 százalékos adót. Ehhez szükség lenne ugyan az Európai Bizottság jóváhagyására is, de tavaly nyáron az EB már elfogadott egy hasonló rendszert Franciaországban.
Ha elfogadják, a jogszabálymódosítás éves szinten összesen nem kevesebb, mint 20 millió fontjukba kerül majd a szolgáltatóknak, akikre az idén decemberben bevezetésre kerülő 15 százalékos fogyasztás helye szerinti adó már magában is nagy csapást jelentett.
2012-ben a Betfair fogadási tőzsde ötéves szerződés keretében vállalta, hogy a lóversenyből származó profitja 10,75 százalékával hozzájárul a brit lóverseny támogatásához, a William Hill, a Ladbrokes, a Coral és a Betfred pedig önként beleegyezett, hogy négy éven át 18 millió fonttal támogatják a rendszert az összesen éves 47,5 millió fontnyi adójukon felül. A becslések szerint a 2014/15-ös szezonban a fogadóirodák összesen 80,2 millió fonttal fogják támogatni a brit lóversenyzést.
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


