
A brit nemzeti nyomozóiroda egy fogadási csalással foglalkozó szindikátust kezdett el lekapcsolni. Két nap alatt hat személyt tartóztattak le, köztük egy volt Premier League játékost is.
A letartóztatottak között legalább három labdarúgó volt, egyikük ráadásul egy volt Premier League játékos, Delroy Facey. A szálak nem túl meglepő módon Ázsiába vezettek, ahhoz a Wilson Raj Perumalhoz, akit a magyar fogadási csalások kapcsán is főszervezőként valószínűsítenek.
A nyomozás során több rejtett kamerás felvétel is készült, ezekből megállapítható, hogy egy alacsonyabb szintű ligameccset 50 ezer fontért lehetett megvenni.
Ez évtizedek óta az első olyan alkalom, hogy a nyomozók elegendő bizonyítékot tudtak begyűjteni ahhoz, hogy rendőrségi eljárás indulhasson bundagyanú miatt Nagy-Britanniában.
A Telegraph által közölt videófelvételeken az egyik szereplő azt állítja, hogy meg tudja bundázni a meccseket, és hogy a fogadók több százezer fontot nyerhetnek az ázsiai fogadóoldalakon az ő belső információi segítségével. A szingapúri férfi azt is állítja, hogy más európai országok csapataihoz is van kapcsolata, és azoknál is be tudja biztosítani a szükséges eredményeket.
“Angliában nagyon magasak az árak … a játékosok általában 70 ezer fontot kérnek.” magyarázza a férfi hiányos angolsággal.
Ezután felajánlott két brit mérkőzést, azt mondta, hogy meg tudja beszélni a játékosokkal, hogy hány gól szülessen összesen. A férfi még el is magyarázza a beépített nyomozónak, hogy általában hogyan beszéli meg ezeket a dolgokat a játékosokkal, még azt is letárgyalja velük, hogy melyik félidőben hány gólt rúgjanak.
5.000 font felárért azt is le tudja szervezni, hogy a meccs elején szülessen egy sárgalap, és ezzel jelezzék, hogy a meccset a terv szerint manipulálták.
Állítása szerint közvetlenül Wilson Raj Perumalnak dolgozik: „Ő a király … ő a főnököm. A világon mindenki ismeri őt.” – büszkélkedik. Raj Perumal szintén szingapúri, de Londonban él. Az elmúlt 30 évben számos mérkőzés megbundázását tulajdonítják neki, köztük több magyar meccsét is.
A bundázást bonyolító férfi veszi fel a kapcsolatot a játékosokkal, majd utána a megbízó fogadásokat köthet internetes oldalakon a lebeszélt eredményekre. Legtöbbször a minimum gólszámra fogadnak, valamilyen ázsiai fogadóoldalon, a brit fogadási piac a jelenlegi információk szerint nem keveredett bele a botrányba.
Spanyolországban van a legtöbb riasztás gyanús fogadási tevékenység miatt
Örökre eltiltották a bundarekorder teniszezőt
Top25-ös ismert teniszező egy bundabotrány középpontjában


