Amerikai álom: Csak négy hónapja versenyzik, és máris Hármas Korona bajnok lett Justify

2018-06-11
16 héttel ezelőtt – trénerét kivéve - senki sem tudta, hogy kicsoda Justify, szombaton pedig örökre beírta magát a történelemkönyvekbe: ő lett a 13. olyan telivér, aki megszerezte az amerikai Hármas Koronát!

 

Az amerikai Hármas Korona 1875 óta íródó történelme során eddig csupán 12 telivérnek sikerült megszerezni a lóversenyzés világának legnagyobb elismerését. A Hármas Korona formulája látszólag végtelenül egyszerű: Egy hároméves telivérnek első helyen kell végeznie a Kentucky Derby-ben, a Preakness Stakes-ben és a Belmont Stakes-ben is. Csak öt hét az egész, és máris sportlegendává válhat egy hároméves csikó!

 

A kivitelezés azonban sokkal bonyolultabb. Ennek egyike oka a futamok hossza (a Kentucky Derby 2 km, a Preakness 1,9 km, a Belmont 2,4 km); a másik pedig az, hogy rendkívül szoros ütemben követi egymást a három futam. A Belmont öt héttel a Kentucky Derby, és csupán három héttel a Preakness Stakes után kerül megrendezésre. 

 

Nem véletlen, hogy a Hármas Korona történelmének közel 150 éve során eddig csupán 12 lónak sikerült megkaparintania az illékonynak bizonyuló trófeát , ráadásul 1978 után egészen 2015-ig kellett várni egy újabb koronázásra (akkor American Pharoah személyében avattak új királyt). 

 

 Justify a Belmont Stakes-en

 

American Pharoah egykori trénere, Bob Baffert már februárban látta, hogy Justify, a hároméves gesztenyebarna csikó – aki akkor még egyetlen versenyen sem futott – különleges. Miután megnyerte első két futamát, már tudta, hogy Jutify hihetetlen tehetség, aki képes arra, hogy történelmet írjon.  És valóban – a szombati Belmont Stakes-en ámulatba ejtő dominanciát mutatva kaparintotta meg az elsőséget és ezzel együtt az áhított Hármas Koronát! 

 

Justify - mit sem törődve a hátrányos rajtpozícióval - pár másodperccel a rajtot követően máris az élre állt, és a kilenc ló egyikének sem adott csekély esélyt sem arra, hogy utolérje őt. A másodikként érkező Gronkowski két hosszal lemaradva ért célba, a futam alatt egy pillanatig sem volt kétséges Justify és az őt lovagoló 52 éves Mike Smith győzelme.

 

Justify lett így - idei mind a hat futamát megnyerve - a 13. telivér, aki megszerezte az amerikai Hármas Koronát. A 13 csodaló közül csak az 1977-es bajnok, Seattle Slew és Justify volt az, akit veretlenül koronáztak meg. 

 

Mike Smith és Bob Baffert a díjátadón 

 

Bob Baffert a második olyan tréner a történelemben, „Sunny Jim” Fitzsimmons után, aki kétszer tudott Hármas Koronát nyerni. Fitzsimmons 1930-ban Gallant Fox-szal, majd 1935-ben Omahával; Baffert pedig 2015-ben American Pharoah-val, majd 2018-ban Justify-val. Ez volt Baffert ötödik kísérlete a korona megkaparintására – hárommal több, mint bármelyik más trénernek a világtörténelemben.

 

A félmillió dollárért megvásárolt Justify 800.000 dollárt keresett tulajdonosainak a Belmont-i győzelemmel, eddigi karrierje során pedig összesen 3.798.000 dollárnál jár. 

 
Címkék: lóverseny,