
Szombaton rajtol az Angliában nemzeti népünnepélynek számító Grand National akadályverseny, ami - ha minden a papírforma szerint alakul, és Tony McCoy megnyeri a futamot - több tízmillió fontba kerülhet a fogadóirodáknak.
A Grand National az Egyesült Királyság legnagyobb sporteseménye, nagyobb a FA Kupa döntőjénél, az Open Golf bajnokságnál és a Wimbledoni teniszbajnokságnál is, sőt nagyobb, mint mindezek együttvéve!
Ez, a lovat és zsokét egyaránt próbára tevő futam a világ egyik legrégebbi viadala, 1839 óta minden évben megrendezik - az idei lesz a 168. Grand National. A csütörtöktől szombatig tartó fesztivál – melynek során 22 futamot rendeznek - Angliában nemzeti ünnepnek számít, több mint 10 millióan kísérik figyelemmel az eseményeket a tévéképernyőkön keresztül. Anglián kívül is népszerű a futam, 140 országban közvetítik a versenyt, és összesen közel 600 millió néző ül ilyenkor a készülékek elé.
Mitől olyan durva ez a futam?
A verseny távja több mint 4 mérföld (nagyjából 7 kilométer), és közben összesen 30 különféle akadályon (sövényeken, vizes árkokon) is át kell küzdeniük magukat a lovaknak. Még látványosabbá és veszélyesebbé teszi az egészet, hogy egyszerre 40 fős mezőny vág neki a pályának ezen az 1 millió font díjazású versenyen.
A viadal nehézsége nem csak a pálya hosszában, hanem az akadályokban is rejlik: a változó magasságú 120 és 160 centiméter közötti, földből készült akadályok tetejére bokrokat telepítenek, ezért a ló nem látja, hogy milyen magasságot is kell átugrania, illetve mi vár rá az akadály mögött.
A Grand National hendikep verseny (tehát a gyorsabb lovak hendikep értéket kapnak, és a verseny során ennek megfelelő plusz súlyt kell cipelniük annak érdekében, hogy a lassabb és gyorsabb lovak egyenlő eséllyel indulhassanak a megmérettetésen).
A Grand National-t legendák övezik
1956-ban például a királynő lova vezetett, azonban annyira elfáradt, hogy ötven méterrel a cél előtt már egy pályára vetülő árnyékot is át akart ugrani, szétcsúszott a lába, és végül kikapott.
Arra is volt példa, hogy az esőzések miatti mély talajon a negyven lóból mindössze négy ért célba, a többiek felbuktak az akadályokon. Előfordult, hogy egyetlen ló kivételével az egész mezőny megtorpant az egyik akadály előtt, így a száz az egyhez fogadható, esélytelen ló simán nyerte a viadalt.
2012-ben sem múlt el tragédia nélkül a verseny: minden idők legszorosabb befutójában Neptune Collonges orrhosszal nyerte a futamot, azonban az e fölötti örömöt beárnyékolta a Cheltenham Gold Cup győztes Synchronised, valamint According to Pete tragikus halála. Synchronised lett volna az első ló, aki egy évadban teljesíti mind a Gold Cup-ot, mind a Grand National-t. Őt és According to Pete-et is lábtörés miatt kellett elaltatni.
Érdekesség, hogy eddig összesen csak 13 kanca tudott csak győzni a versenyen, és az összes győztes közül csak 3 volt szürke színű. Női zsokék csak 1977 óta állhatnak rajthoz, eddig 18 versenyen vett részt hölgy versenyző. Közülük Geraldine Rees volt az első, aki teljesíteni tudta a távot (1982-ben), Katie Walsh pedig az első, akinek sikerült dobogós helyre kerülnie - 2011-ben a harmadik helyen végzett.
Az állatvédők magukból kikelve tiltakoznak a futam ellen
A verseny az állatvédő szervezetek tiltakozásának állandó célpontja. Az utóbbi években a sok negatív kritika miatt a szervezők törekednek a versenypálya biztonságosabbá tételére, azonban ennek ellenére 2000 óta több, közel 40 ló vesztette életét a liverpooli verseny során.
2009-ben a versenypálya bizonyos részeit kiszélesítették, hogy lehetőséget adjanak az akadályok megkerülésére. Ennek először a 2011-es verseny során vették hasznát, amikor a 4-es és 6-os akadályoknál történt végzetes balesetek miatt a második körben ezen akadályok mellett vezették el a versenyben lévő lovakat. Ez volt a legelső alkalom, hogy a verseny során csupán 28 akadályt küzdöttek le a résztvevők.
2013-ban, az előző év tragédiájának „köszönhetően” flexibilisebb akadályrendszert vezettek be, így az utóbbi két évben szerencsére fatális baleset nélkül zajlott le a rendezvény.
Óriási bevételeket generál
Bár sokan szeretnék, a versenyt - gazdasági jelentősége miatt - nem valószínű, hogy belátható időn belül betiltják. A gazdasági jelentőség nem csak abban rejlik, hogy a futam több százmillió fontos fogadási forgalmat generál, hanem abban is, hogy Anglia-szerte a Grand National a lótenyésztés egyik legfőbb mozgatórugója, megközelítőleg 100 ezer embernek ad munkát.
Nem mellesleg, az előzetes várakozások szerint a háromnapos liverpooli fesztivál 1 millió font bevételt fog generálni. A három napra idén összesen 150 ezer jegyet adtak el, tehát minden nap közel teltházas lesz az Aintree lóversenypálya. Ez persze azt is jelenti, hogy rengeteg étel és ital fog fogyni, úgy számítják, hogy körülbelül 200 ezer pint sört, 5.500 üveg pezsgőt és másfél millió darab jégkockát fognak értékesíteni a kéttonnányi krumpli mellé.
Az egyébként is őrült fogadó hírében álló britek ilyenkor persze méginkább bevadulnak, a fogadások összegét nem kevesebb, mint 300-500 millió fontra várják - átlagosan minden második felnőtt tesz fel kisebb-nagyobb összegeket a futamra. A legnagyobb angol fogadóiroda, a William Hill várakozása szerint az idei Grand National alatt forgalmuk meghaladja a 30 millió fontot, és összesen több mint ötmillió fogadást tesznek meg majd náluk a játékosok. Percenként átlagosan 10 ezer fogadáskötést várnak weboldalukon és mobil appjukon keresztül.
Grand National érdekességek:
A legfiatalabb zsoké, aki nyerni tudott, a 17 éves Bruce Hobbs volt, aki 1938-ban Battleshippel tudta elhódítani a bajnoki címet.
A legidősebb győztes zsoké a 48 éves Dick Saunders volt, aki 1982-ben Grittar-ral ért elsőként a célba.
A legrövidebb idő alatt Mr Frisk-nek sikerült teljesítenie a futamot. 1990-ben 8 perc 47,8 másodperc alatt vágtázott végig a nyaktörő pályán.
A leglassabban eddig Lottery vergődött végig az akadályokon, 1839-ben 14 perc 53 másodperc kellett neki a feladat abszolválásához.
Úgy tűnik, a lovak 9 éves korukban érnek be erre a versenyre, ilyen idősen nyert ugyanis a legtöbb ló, összesen 44.
A legidősebb győztes paripa a 15 éves Peter Simple volt, 1853-ban; a legfiatalabb(ak) pedig ötévesek: Alcibiade (1865), Regal (1876), Austerlitz (1877), Empress (1880) és Lutteur III (1909). 2012 óta csak hétéves, vagy annál idősebb lovak vehetnek részt a versenyen.
Öt alkalommal – legutóbb 2009-ben – igen nagyot kaszálhatott pár fogadó, ugyanis 100/1-es oddszal induló ló nyerte a futamot.
A 2015-ös Grand National
Az idei futam egyértelmű favoritja az AP McCoy által lovagolt Shutthefrontdoor (CsukdBeAzAjtót). McCoy rekordot jelentő, huszadik alkalommal indul a versenyen, most utoljára, mielőtt nyugdíjba vonul. Ugyan korábban még 14/1-es odds-szal lehetett rá fogadni, jó pár napja már csak 7/1-et kínálnak rá az irodák, ami valószínűleg még tovább fog csökkenni, hiszen a hírek szerint óriási összegeket tesznek rá a játékosok.
A nemzetközi sajtó napok óta arról cikkezik, hogy a champion zsoké esetleges győzelme rémálomként lebeg a fogadóirodák szeme előtt. A két legnagyobb brit fogadóiroda, a William Hill és a Ladbrokes úgy becsüli, hogy a futamra érkező körülbelül 150 millió fontnyi tét nagyjából harmada McCoy-ra érkezik. „Ha nyer, az körülbelül 30 millió fontba fog kerülni a szektor számára – ez lenne a valaha volt legislegrosszabb Grand National eredmény számunkra.” – nyilatkozta Alex Donohue, a Ladbrokes szóvivője. A William Hill sincs jobb véleménnyel erről az eshetőségről: „Óriási fogadási hullám elé nézünk Shutthefrontdoor miatt. Több tízmillió fontot kell kifizetnünk, ha nyer. Úgy vélem, ez lehet az év legrosszabb eredménye a fogadóirodák számára.”
A fogadók másik két kedvence Rocky Creek és Balthazar King, őket 9/1 illetve 10/1-es nyereményszorzóval lehet megtenni. Az utóbbi napokban Royale Knight feljövőben van, korábban őt még 50/1-es szorzóval lehetett játszani, mára azonban már csak 20/1-et kínálnak rá. Nagyot esett Ballycasey oddssza is, a nemrégiben még száz körüli szorzó mostanra már csak 25-szörös.
Grand National Odds
Shutthefrontdoor | 7/1 |
Rocky Creek | 9/1 |
Balthazar King | 10/1 |
The Druids Nephew | 12/1 |
Cause Of Causes | 18/1 |
Alvarado | 18/1 |
Soll | 20/1 |
Godsmejudge | 20/1 |
Spring Heeled | 20/1 |
Pineau De Re | 20/1 |
Sevilla - Almeria: Nincs megállás!
Atletico Madrid - Real Madrid: Jelenleg a katalánok hátát nézik
Alavés - Athletic Bilbao: Állóháború


