
Egyik nagy szenvedélyéről, a lóversenyfogadásról is sztorizik a róla készült filmben a 80. születésnapját június 23-án betöltött Kárpáti György.
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról Káel Csaba által forgatott, Gyurika - Egy pólós vallomásai című dokumentumfilm díszbemutatóján Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja kötetlen hangulatú köszöntőjében is kitért a Nemzet Sportolójának kedvenc hobbijára. Elmondta: pár nappal korábban felhívta Kárpátit, mondja meg neki végre az igazat, végül is merre billen a mérleg, ha összegeznie kellene élete eddigi összes lovis fogadását.
A legendás pólós tőle megszokott jellegzetes stílusában konkrétumot nem árult el, csak annyit mondott: „Örülök, hogy évtizedeken át zabot adhattam a lovaknak, és támogathattam a magyar lóversenysportot…”
A filmben „Gyurika” a számos vicces történet között azt is elmeséli, mennyi hazai híresség – köztük az író Zelk Zoltán is – bombázta rendszeresen egy-egy „tuti tippért”. Bevallja: minden lépését annyira figyelték, hogy a nagyobb nyeremény reményében csak úgy tudta kicselezni őket, ha kis tétekkel, kamu fogadásokat kötött. Ugyanakkor külön segédeket alkalmazott, akik a füleseire alapozott valódi tippjeit nagyobb összegekkel, egy másik kasszánál játszották meg.
Megtudhatjuk tőle, hogy a zsokék a lovuk helyett a csizmaszárukat ütik a pálcájukkal akkor, ha azt akarják, hogy ne nyerjenek. No és szóba kerül az is, hogy az egyik barátja rájött: akkor jár a legjobban, ha nem a kasszáknál játszik, hanem „fekete” bukmékerként ő maga veszi fel a téteket a többi fogadótól…
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


