
Egy már visszavonult védő beismerte, hogy csapattársaival több tízezer fontnyi összegben fogadtak saját együttesük meccseire.
Claus Lundekvam, a Southampton volt csapatkapitánya beismerte, hogy ő és játékostársai többezer fontot nyertek azzal, hogy saját csapatuk végeredményére, vagy bizonyos események bekövetkeztére fogadtak – így például arra, hogy kié lesz az első bedobás, az első szögletet, vagy hogy éppen ki kapja az első sárgalapot.
A norvég védő, aki 1996 és 2008 között a Saints-ben játszott, elmondta, hogy a csapatkapitányok összebeszéltek annak érdekében, hogy sikeresek legyenek a klubtagok által megjátszott fogadások. Szerinte ezek a dolgok hozzátartoznak egy Premier League-ben játszó futballista életéhez.
„Egy időben majdnem minden héten ezt csináltuk. Elég jó pénzt kerestünk vele.” mesélte Lundekvam. „Megbeszéltük az ellenfél csapatkapitányával a dolgokat, hogy például kié legyen az első bedobás, az első szöglet, az első sárga vagy piros lap.”
Lundekvam azt állítja, hogy a meccsek végeredményét sosem bundázták meg. „Végeredményre sosem fogadtunk. Ezt sosem tenném. Profi versenyzők voltunk. Bár amit tettünk, az természetesen illegális, de nagyon jó szórakozás volt.”
Az angol Sun című bulvárlapban megszellőztetett információ után a FIFA nyomozást kezdett az ügyben.
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


