
Anglia legöregebb sportfogadója 70 éve minden alkalommal fogad a Grand Nationalre, de még sosem nyert. Reméli, hogy idén – ami, attól tart, a legutolsó fogadása lesz – fordul a kocka, és végre lesz egy sikeres tippje.
Atkinson úr 1940 óta szinte vallásosan tette meg minden évben tippjét a legnagyobb brit sporteseményre, a Grand National lóversenyfutamra – de minden évben rossz lóra fogadott. A 103 éves bácsi saját elmondása szerint „boldogan halna meg”, ha hetven év után egyszer végre nyerni tudna.
A matuzsálemi korú férfi 12 évesen tette meg első fogadását, mikor bukmékerként tevékenykedő nagyapja elvitte őt az Epsom Derbyre. „Nem emlékszem a ló nevére, de veszített – valójában mindig veszítettem. Sosem találtam el még egy helyezettet sem.” – vallotta be a kitartó öregúr. „1959-ben azt tanácsolták, hogy fogadjak Oxo-ra, de végül nem tettem rá – nyert, és én 55 éven át bántam, hogy nem játszottam meg.”
Idén úgy döntött, hogy a 2011-es Cheltenham Gold Cup bajnokra, Long Run-ra teszi a voksát, aki jelenleg a harmadik esélyt képviseli a fogadóirodáknál (15.0-ás szorzóval). A William Hill egy 103 font értékű fogadással ajándékozta meg – £51.50 each way – most ezzel próbálja meg beteljesíteni álmát: nyerni a Grand Nationallel. „Bármilyen futamon való nyeremény jó lenne – de a National egy álom valóra válása lenne, boldogan halhatnék meg.” – nyilatkozta.
A Grand National Anglia legnagyobb sporteseménye, a fogadóirodák szerint a brit felnőttek 57 százaléka ad le tippeket a futamra, idén 500 millió font fogalmat várnak. Egy tanulmányban azt is megvizsgálták, hogy mi alapján fogadnak egyik vagy másik lóra az angolok. Kiderült, hogy az Egyesült Királyság észak-nyugati részén élők a ló neve alapján választanak maguknak kedvencet, míg a Walesben élők inkább a barátaik vagy családtagjaik tanácsai alapján döntenek egyik vagy másik induló mellett. Az ország déli részének polgárai részére a szerencseszámuk, a skótok számára pedig a napilapok tippjei az irányadóak. A Yorkshire környékén élők véletlenszerűen választanak lovat, és arra adják le tippjeiket. Lehet, hogy ez sem rossz taktika, hiszen a futamon bármi megtörténhet: tavaly a 67-szeres nyereményszorzóval induló Auroras Encore nyerte a versenyt…
Meglátjuk mi lesz szombaton, mi mindenesetre drukkolunk, hogy a 103 éves bácsinak végre bejöjjön a tippje, tehát: HAJRÁ LONG RUN! :)
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


