164 milliót hozott Australia derby-győzelme egy fogadónak

2014-06-10
A hétvégi Epsom Derby fesztivál az összes nagy fogadóiroda számára komoly veszteségeket okozott, a Coral fogadóiroda egyik játékosa pedig 440 ezer fonttal lett gazdagabb.

 

A névtelenséget kérő sportfogadó Australiát, Aidan O’Brien favoritját szerepeltette egy sorozat duplában és triplában a Willie Mullins által tréningezett Vautourral és Faugheennel egyetemben, akik mindketten nyertek a Cheltenham Festivalon.

 

“A Derby a legnagyobb síkverseny az évben a fogadóirodák számára, de szerencsétlenségünkre idén a fogadók Australiára tették meg tétjeiket a legnagyobb számban, így a reggeli 3.50-es nyereményszorzó a verseny kezdetére 2.38-ra csökkent. Egy pillanatig sem kellett aggódniuk, mi pedig vagyonokat fogunk kifizetni, például annak a jövőbelátó fogadónak, aki még februárban megtette dupláit és tripláit, és most 440 ezer fontot markolhat fel, ami a valaha kifizetett legnagyobb derby-nyeremény nálunk.”

 

A másik nagy brit fogadóiroda, a Ladbrokes is tetemes veszteségekről számolt be a Derby hétvége kapcsán. „Fuh, aligha lehetett volna rosszabb számunkra. Az Australiára fogadó tömegek jól betettek nekünk.”

 

A Betfrednél sem jártak sokkal jobban „Australia az egyik legnagyszerűbb derbygyőztes, akit hosszú ideje láttam, de sajnos rengetegbe került nekünk.”

 

Szinte egészen hihetetlen, de a RaceBetsnél öt fogadó még 101-szeres nyereményszorzóval is adott le fogadásokat Australia derby-győzelmére, mégpedig 2012-ben, mikor a ló még csak egy éves volt – hárman közülük ausztrál állampolgárok voltak.