
Aki kiszolgálja őket, a koncesszióját kockáztatja. Kártalanítják a koncessziót nem nyert trafiktulajdonosokat. Gyulai Zsolt válaszolt a kérdésekre.
A TV2 pénteki Mokka műsora hívta meg Gyulai Zsoltot, a Nemzetidohány vezetőjét, hogy válaszoljon pár tisztázatlan kérdésre a Nemzeti Dohányboltokkal kapcsolatban.
Vásárolhat-e 18 év alatti személy a dohányboltban fagylaltot?
Gyulai: Kiskorú a dohányboltba nem léphet be. A 18 éven aluli máshol vegye meg a fagylaltot, a 18-as karikás Nemzeti Dohányboltban csak kiegészítő termék az előre csomagolt jégkrém. Ő személy szerint megállna itt a termékbővítésnél, szerinte az eddig felmerült termékek köre elég megélhetést biztosít majd a trafikosoknak a következő 20 évre, pláne, hogy az árrést is növelik.
Tényleg kártalanítani fogják-e az olyan embereket, akik eddig trafikból, dohánytermékek árusításából éltek, és nem nyertek a pályázaton?
Gyulai: Azokat a pályázókat kell kártalanítani, akik 80-85%-ban dohányterméket árusítottak, és a trafikból tartották el magukat. Lehet, hogy mégis kapnak koncessziót, a döntéssel meg kell várni a szerződéskötések végét.
Folynak ugyanis a szerződéskötések, szerinte lesznek visszalépések a bizonyos településeken tapasztalt zaklatások, vagy más egyéb sajnálatos okok miatt. Lesznek visszamaradt helyek (100 alatti számban), amit fel lehet majd ajánlani az ilyen veszteseknek. Eddig 67 ilyen koncesszióról tud. Kifejtette még, hogy tisztességes pályázatban tisztességes nyertesekről van szó minden esetben.
Vajon a kártalanítások is pártalapon lesznek?
Gyulai: Egyes településeken politikusok híresztelték magukról, hogy el tudják intézni, hogy valaki koncesszióhoz jusson, de ez nem igaz. Ez egy zárt pályázat volt. Már a pályázati kiírás előtt volt, aki híresztelte magáról, hogy tud koncessziót szerezni.
A szekszárdi polgámester már konkrét listával érkezett.
Gyulai: konkrét lista a Fejlesztési Minisztérium épületéből nem kerülhettek ki. Reméli, hogy a nyomozati szakasz tisztázni fogja a félreértéseket.
Akkor a Posta is árulhat dohányt?
Gyulai: Törvéynmódósításban van olyan rész, ami többségi tulajdnoú állami vállalatot jogosítana fel árusításra. Ez egyelőre pletyka. Majd meglátjuk, milyen lefedetlen területek lesznek a pályázat második fordulójának lezajlása után.
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
DK: A szerencsejáték piacot a haverok miatt szervezték át
Egy éve indult a trafikok - a Nemzetidohány szerint sikersztorija


