Vettel negyedszer is világbajnok

2013-10-27
Sebastian Vettel (Red Bull) megnyerte a Forma-1-es Indiai Nagydíjat, és ezzel negyedszer is ő a világbajnok.

 

Sebastian Vettel sorozatban negyedszer nyerte meg az egyéni Forma-1-es világbajnoki címet, mivel a vasárnapi Indiai Nagydíjon győzött, így három futammal a sorozat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.

 

A Red Bull istálló német versenyzője ezzel az F1 történetének legfiatalabb négyszeres vb-győztese lett 26 évesen és 116 naposan. Az osztrák csapat Vettel indiai sikerével a konstruktőri vb-címet is bezsebelte.

 

Az indiai GP-n Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája lett a második, míg a dobogó legalsó fokára a 17. helyről rajtoló francia Romain Grosjean (Lotus) állhatott fel.

 

A rajtnál Vettel jól jött el, az első kanyarban megtartotta a vezető pozíciót, miközben Felipe Massa (Ferrari) az ötödik helyről startolva feljött a negyedik helyre, majd az első körben megelőzte az előtte haladó Rosberget és Lewis Hamiltont (Mercedes).

 

Az első kör végén Vettel, Massa, Rosberg, Hamilton, Nico Hülkenberg (Sauber), Kimi Räikkönen (Lotus) volt az első hat sorrendje, Vettel összetettbeli egyetlen riválisa, Fernando Alonso (Ferrari) - akinek már csak matematikai esélye volt a sikerre - a 10. pozícióba csúszott vissza.

 

Vettel már a második körben a boxba hajtott, hogy lecserélje a túl gyorsan kopó lágy keverékű gumikat, majd Alonso is kiállt, de az ő autóján az orrkúpot is le kellett cserélni, mivel a rajtnál összeért Mark Webber (Red Bull) autójával. A spanyol így nagyon visszaesett, a mezőny hátsó részében tudta csak folytatni a futamot.

 

A 10. körre Grosjeanon kívül minden olyan pilóta cserélt már kereket, aki lágy keverékkel rajtolt. Az élen a közepes összetételű gumikon startoló Webber haladt, mögötte Sergio Perez (McLaren), Daniel Ricciardo (Toro Rosso), Grosjean, Vettel, Adrian Sutil (Force India) volt a sorrend.

 

Vettel a 21. körben - remek felzárkózást produkálva - feljött a második helyre csapattársa, Webber mögé. Féltávhoz közeledve Webber és Perez is bent járt a boxban, s mindkettejük autójára felkerültek a lágy keverékű Pirellik. A 31. körben

 

Vettel versenygépén is kereket cseréltek, közben Alonso, Massa és Hamilton is friss abroncsokat kapott. Webber a 33. körben ismét bejött a boxba, s megkapta a közepes keverékű gumikat, példáját két körrel később Perez követte.

 

A 35. körben Vettel, Webber, Sutil, Kimi Räikkönen (Lotus), Rosberg, Grosjean volt az első hat sorrendje, Alonso a 13. helyen haladt. Öt körrel később Webber műszaki probléma miatt feladta a versenyt, Vettel győzelme és vb-címe, valamint a Red Bull konstruktőrök közötti sikere azonban nem forgott veszélyben.

 

A második és harmadik hely megszerzéséért óriási stratégiai csata kezdődött, ebből a végére Rosberg, és a 17. helyről startoló, de nagyszerűen taktikázó és remekül versenyző Grosjean jött ki a legjobban.

 

A világbajnoki sorozat következő futamát egy hét múlva, Abu Dzabiban rendezik.

 

Indiai Nagydíj, végeredmény (60 kör, 307,249 km):

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:31:12.187 óra

2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 29.823 másodperc hátrány

3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 39.892 mp h.

4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 41.692 mp h.

5. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 43.829 mp h.

6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 52.475 mp h.

7. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:07.988 perc h.

8. Paul di Resta (brit, Force India) 1:12.868 p h.

9. Adrian Sutil (német, Force India) 1:14.734 p h.

10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:16.237 p h.

 

leggyorsabb kör: Räikkönen, 1:27.679 perc

pole pozíció: Vettel

 

A világbajnoki pontversenyek állása 16 futam után (még 3 van hátra):

pilóták:

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 322 pont - már világbajnok

2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 207

3. Räikkönen 183

4. Hamilton 169

5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 148

6. Rosberg 144

7. Grosjean 102

8. Massa 102

9. Jenson Button (brit, McLaren) 60

10. Di Resta 40

11. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 39

12. Perez 33

13. Sutil 28

14. Ricciardo 19

15. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 13 

16. Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 6 

17. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1

csapatok:

1. Red Bull 470 pont - már világbajnok

2. Mercedes 313

3. Ferrari 309

4. Lotus 285

5. McLaren 93

6. Force India 68

7. Sauber 45

8. Toro Rosso 32

9. Williams 1

 

Sebastian Vettel portréja

született: 1987. július 3., Heppenheim

lakóhely: Walchwil (Svájc)

családi állapota: nőtlen

magasság/testsúly: 174 cm/64 kg

weboldal: www.sebastianvettel.de

hobbi: hódeszka, hegyikerékpár, úszás, fitnesz

jelenlegi csapata: Red Bull Racing (2009 óta)

előző csapatai: BMW-Sauber (2007-ben egy futam tartalékpilótaként), Toro Rosso (2007 augusztusától 2008 végéig)

első GP: 2007. június 17., Egyesült Államok Nagydíja (BMW-Sauber)

első GP-győzelem: 2008. szeptember 14., Olasz Nagydíj (Toro Rosso)

összes futam a Forma-1-ben: 117

futamgyőzelem: 35 vagy 36 (ebből 2013-ban 9)

első rajtkocka: 42 vagy 43

legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2010, 2011, 2012, 2013)

rekordok: az F1 legfiatalabb világbajnoka (23 évesen és 134 naposan), az F1 legfiatalabb kétszeres világbajnoka (24 évesen és 98 naposan), az F1 legfiatalabb háromszoros világbajnoka (25 évesen és 145 naposan), az F1 legfiatalabb négyszeres világbajnoka (26 évesen és 116 naposan), az F1 legfiatalabb futamgyőztese (21 évesen és 73 naposan), az F1 legfiatalabb első rajtkockása (21 évesen és 72 naposan), az F1 legfiatalabb pontszerzője (19 évesen és 349 naposan).

 

A Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság eddigi győztesei 1950 óta:

Az eddigi világbajnokok, pilóták, 1950-2011: 

1950 - Giuseppe Farina (olasz, Alfa Romeo) 

1951 - Juan Manuel Fangio (argentin, Alfa Romeo) 

1952 - Alberto Ascari (olasz, Ferrari) 

1953 - Ascari (olasz, Ferrari) 

1954 - Fangio (Maserati-Mercedes) 

1955 - Fangio (Mercedes) 

1956 - Fangio (Ferrari) 

1957 - Fangio (Maserati) 

1958 - Mike Hawthorn (brit, Ferrari) 

1959 - Jack Brabham (ausztrál, Cooper-Climax) 

1960 - Brabham (Cooper-Climax) 

1961 - Phil Hill (amerikai, Ferrari) 

1962 - Graham Hill (brit, BRM) 

1963 - Jim Clark (brit, Lotus-Climax) 

1964 - John Surtees (brit, Ferrari) 

1965 - Clark (Lotus-Climax) 

1966 - Brabham (Brabham-Repco) 

1967 - Denis Hulme (új-zélandi, Brabham-Repco) 

1968 - G. Hill (Lotus-Cosworth) 

1969 - Jackie Stewart (brit, Matra-Cosworth) 

1970 - Jochen Rindt (osztrák, Lotus-Cosworth) 

1971 - Stewart (Tyrrell-Cosworth) 

1972 - Emerson Fittipaldi (brazil, Lotus-Cosworth) 

1973 - Stewart (Tyrrell-Cosworth) 

1974 - Fittipaldi (McLaren-Cosworth) 

1975 - Niki Lauda (osztrák, Ferrari) 

1976 - James Hunt (brit, McLaren-Cosworth) 

1977 - Lauda (Ferrari) 

1978 - Mario Andretti (amerikai, Lotus-Cosworth) 

1979 - Jody Scheckter (dél-afrikai, Ferrari) 

1980 - Alan Jones (ausztrál, Williams-Cosworth) 

1981 - Nelson Piquet (brazil, Brabham-Cosworth) 

1982 - Keke Rosberg (finn, Williams-Cosworth) 

1983 - Piquet (Brabham-BMW) 

1984 - Lauda (McLaren-Porsche) 

1985 - Alain Prost (francia, McLaren-Porsche) 

1986 - Prost (McLaren-Porsche) 

1987 - Piquet (Williams-Honda) 

1988 - Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda) 

1989 - Prost (McLaren) 

1990 - Senna (McLaren) 

1991 - Senna (McLaren) 

1992 - Nigel Mansell (brit, Williams) 

1993 - Prost (Williams-Renault) 

1994 - Michael Schumacher (német, Benetton) 

1995 - M. Schumacher (Benetton) 

1996 - Damon Hill (brit, Williams) 

1997 - Jacques Villeneuve (kanadai, Williams) 

1998 - Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 

1999 - Häkkinen (McLaren-Mercedes) 

2000 - M. Schumacher (Ferrari)

2001 - M. Schumacher (Ferrari)

2002 - M. Schumacher (Ferrari)

2003 - M. Schumacher (Ferrari)

2004 - M. Schumacher (Ferrari)

2005 - Fernando Alonso (spanyol, Renault)

2006 - Alonso (Renault)

2007 - Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

2008 - Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)

2009 - Jenson Button (brit, Brawn GP)

2010 - Sebastian Vettel (német, Red Bull)

2011 - Vettel

2012 - Vettel

2013 - Vettel

 

A többszörös világbajnokok:

hétszer:

Michael Schumacher (német - 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004) 

ötször: 

Juan Manuel Fangio (argentin - 1951, 1954, 1955, 1956, 1957) 

négyszer:

Alain Prost (francia - 1985, 1986, 1989, 1993), Sebastian Vettel (német - 2010, 2011, 2012, 2013) 

háromszor:

Jack Brabham (ausztrál - 1959, 1960, 1966) 

Niki Lauda (osztrák - 1975, 1976, 1984) 

Nelson Piquet (brazil - 1981, 1983, 1987) 

Ayrton Senna (brazil - 1988, 1990, 1991) 

Jackie Stewart (brit - 1969, 1971, 1973)

kétszer:

Alberto Ascari (olasz - 1952, 1953) 

Jim Clark (brit - 1963, 1965) 

Emerson Fittipaldi (brazil - 1972, 1974) 

Graham Hill (brit - 1962, 1968) 

Mika Häkkinen (finn - 1998, 1999)

Fernando Alonso (spanyol - 2005, 2006)

 

Forrás: MTI

 

Címkék: autóverseny, forma1,