Ők a márciusi trafiknyertesek

2014-03-18
Közzétették a 2013. december 18. napján megjelent, 2014. január 17. napi ajánlattételi határidővel meghirdetett pályázati kiírás eredményeit.

 

A decemberben meghirdetett pályázaton 991 koncessziót szerettek volna kiosztani, jellemzően kistelepüléseken, ezeknek a listája itt található. 

Január végén a 991 kiírt koncesszióból 862-re eredménytelenséget hirdettek, vagyis ennyi koncesszióra nem érkezett pályázat, majd februárban az alábbi közleményt adta ki Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt : " a 2013. december 17. napján megjelent és 2014. január 18. napi ajánlattételi határidőre beérkezett pályázatok elbírálását az Fdvtv. 7. § (7) bekezdésében foglaltakra tekintettel 30 nappal meghosszabbítja. A beérkezett pályázatok nagy számára és ennél fogva jelentkező jelentő ügyteherre tekintettel a meghosszabbított elbírálási határidő lejárta 2014. március 18. napja."

 

Tehát a pályázatok "nagy számára való tekintettel" újabb egy hónapot kaptak az elbírálásra, mely határidő ma járt le.

 

Mint korábbi cikkünkben már írtuk, a trafikügy nyertesei nem igazán a most kihirdetett 127 pályázó, hanem azok a kereskedők, akik az "eredménytelen" körzetekben kapták meg kijelöléssel a dohányárusítási jogot. Ezen üzletek esetében, akit kijelölnek, nem fizet koncessziós díjat, valamint a szigorú trafiknyitási szabályoknak sem kell megfelelnie. Ráadásul az elkülönítés egy függönnyel is megoldható esetükben. A teljes feltételi lista itt olvasható.

Összefoglalva a kijelölteknek:

- nem kell koncessziós díjat fizetni 

- havonta csak egyszer kell forgalmi jelentést tenni 

- elegendő a "kisboltos" pénztárgép üzemeltetése 

- az elkülönítés akár egy függönnyel is megoldható

 

Fentiek ismeretében nem csoda, hogy a trafikügy kérdése a kistelepüléseken kudarcba fulladt. Valószínűleg számos trafikper várható, hiszen a jogszerűen megpályázott kistelepülési dohánykoncessziók tulajdonosai joggal lehetnek felháborodva azon, hogy az ugyanolyan adottságokkal rendelkező szomszéd faluban mások mindenféle extra kiadás és szigorú feltétel nélkül működtethetnek dohányárusító helyet. 

 

A most nyilvánosságra hozott 127 "trafiknyertes" listája tehát itt található.