Lóverseny tipp - 91. Magyar Galopp Derby

2013-07-05
Július 7-én vasárnap tíz futammal várja közönségét a Kincsem Park. A nem mindennapi programból kiemelkedik a 91. alkalommal lefutásra kerülő Magyar Derby. A 2400 méteres összecsapásban a háromévesek legjava küzd a halhatatlanságért.

 

A 2013-as Magyar Derby (Gd-3) indulói:

 

1. Akaba (mén - startbox: 16)

Trénere: Kovács Sándor, lovasa: Stanislav Georgiev  

Az ESDE Bt. lova Németországban született. Kétévesen kétszer futott, nyernie ekkor még nem sikerült. Az idei szezont három győzelemmel indította, többek közt elsőként végzett a Hármas Korona versengés első ágában, az 1600 méteres Nemzeti Díjban. Utoljára az Alagi Díjban láthattuk, a 2000 méterre kiírt viadalon favoritként állt starthoz, de „csak” másodikként ért célba Sabato mögött. A startboxok sorsolásnál elkerülte a szerencse, de a champion zsokéval a nyergében, korábban is nyert már versenyt a mezőny legvégéről. A hazai szaklap első helyen véleményezi.

 

 

2. Cedar (mén - startbox: 1)

Trénere: Oto Valachovic, lovasa: Róbert Sara  

A mezőny egyedüli olyan lova, aki külföldi tréningből érkezik. Utolsó versenyeit az ausztriai Ebreichdorf-ban futotta. Még nem nyert futamot, ennek ellenére nem lehet ily könnyedén leírni, hisz apai oldalról a tavalyi Derby győztes Latin Lover féltestvére.

 

3. Clouded Vision (mén - startbox: 8)

Trénere: Klimscha Albert, lovasa: Timár Zsuzsa 

Ír tenyésztésű szürke. Csikóként egy alkalommal indították Newcastle-ben, de messze leszakadva a nyerőtől negyedikként végzett. Hazánkban ötször futott eddig. Harmadik startjára szép stílusban győzött egy hároméves lovak számára kiírt 1800 méteres versenyben. Az Alagi Díjban helyezetlenül zárt. Ha „szebbik arcát mutatja”, meglepetést okozhat.

 

4. Diplomata (mén - startbox: 13)

Trénere: Székely Károly, lovasa: Katarina Barborikova 

Hét idei versennyel a lábában érkezik klasszikus futamra. Egyszer sikerült csak nyernie, de azt pont legutóbb tette a II. osztályú Id. Klimscha Albert Emlékverseny Hendikepben. Mondhatnák azt is, megérett a Derby szereplésre. Reálisan nézve pénzdíjas helyezésben bízhat, de ha további javulást produkál, akár a dobogóért is csatázhat.

 

 

5. Esti Csillag (mén - startbox: 6)

Trénere: Kovács Sándor, lovasa: ifj. Kozma István 

Utónevezéssel került a Derby indulói közé a kitűnő származású, Magyarországon tenyésztett telivér. 2013-as teljesítménye önmagáért beszél, hisz két start két győzelem a mérlege. 1600 és 1800 méteren tudott nyerni. Amennyiben anyja képességeit örökölte, nem okozhat számára gondot a másfél mérföldes versenytáv. A mezőny sötét lova.

 

 

6. Kansas (mén - startbox: 14)

Trénere: Ribárszki Sándor, lovasa: Tormási Gyula 

A hároméves évjárat kiemelt versenyeinek állandó résztvevője. A Nemzeti Díjban pénzdíjas ötödik, az Alagi Díjban kilencedik. Apja, az elnyűhetetlen Road Runner a régió legjobb lovai közé tartozott. Pályafutása csúcsán megnyerte Central European Breeders’ Cup Classic-ot. Rutinos lovasával sincs könnyű helyzetben.   

 

7. Malibu (mén - startbox: 11)

Trénere: Csupor Ferenc, lovasa: ifj. Fejes Lajos 

Kansas-hez hasonlóan Malibu apja is klasszist képviselt a maga idejében. Kegyúr fia azonban szélső esélyt képvisel a 91. Magyar Derbyben.

 

8. Mayday (mén - startbox: 4)

Trénere: Ribárszki Sándor, lovasa: Jaroslav Línek 

A favoritok legfőbb kihívója lehet a német tenyésztésű Sternkönig ivadék. Czike Zoltán úr lova június elején váltotta meg jegyét a Derbyre, amikor öt hosszal szórta el a jó nevekből álló III. kategóriás Dunakeszi Díj mezőnyét. A szlovák krekk zsokéval előre várhatjuk.

 

 

9. Mimir (mén - startbox: 3)

Trénere: Kovács Sándor, lovasa: Nicol Polli 

Esti Csillag istálló és tréningtársa. Két alacsonyabb besorolású futamban aratott győzelmet követően ötödik lett az Alagi Díjban. Olasz zsokéja jól ismeri a Kincsem Parkot, mivel gyakorta hívják Budapestre lovagolni. Bizalommal indul. A papírforma alapján pénzdíjas esélyt képvisel.

 

10. Sabato (mén - startbox: 5)

Trénere: Molnár Orsolya, lovasa: Nino Murru 

Az Alagi Díj megnyerésével robbant be az évjárat élmezőnybe, amikor is több mint tizenöt kilót javult előző futásához képest. Amennyiben ismételni tudja azt a formát megint az élen zárhat. Itt is egy olasz lovas a nyeregben. Murru ráadásul nyert már Magyar Derbyt. 2011-ben Ostinato-nak köszönhetően ünnepelhetett.

 

 

11. Teno (mén - startbox: 12)

Trénere: Jozef Roszival, lovasa: Benjamin Clös

Konstans teljesítményt nyújt a Lengyelországból származó telivér. Idén pozsonyi győzelemmel indította a szezont, majd ugyanott harmadik lett 2000 méteren. Az Alagiban negyedikként ért célba. Győzelme sem lenne egetverő szenzáció.

 

12. Alcobaca (kanca - startbox: 15)

Trénere: Ribárszki Sándor, lovasa: Kerekes Károly 

Akaba féltestvére nagy reménnyel várja a Derby startját. Utolsó versenyei során jól hajrázott a finisben, melynek eredményeképp harmadik lett a Hazafi Díjban, majd megnyerte a kancáknak rendezett Erzsébet Királyné Díját. Kerekes Károllyal a dobogón végezhet.

 

 

13. Delinda (kanca - startbox: 2)

Trénere: Németh Ildikó, lovasa: Fézer Róbert 

A szezon hazai tenyésztésű felfedezettje. Minden eddigi versenyében a dobogós helyek valamelyikén ért célba. A Hazafi Díjban második, az Alagiban egyedüli kancaként harmadik. Lovasával összeszokott párost alkotnak, a startszáma is mellette szól.

 

14. Havanna (kanca - startbox: 9)

Trénere: Zala Csaba, lovasa: Erwin Dubravka 

A Motivator ivadék már kétévesen jelezte, hogy a gyengébbik nem egyik legjobbja. Az Ürményi Díj megnyerésével vonult téli pihenőre, majd pozsonyi második helyezéssel nyitotta a 2013-as esztendőt. Az Erzsébet Királyné Díjában sokáig nyerőnek látszott, de alig valamivel a cél előtt Alcobaca elrobogott mellette.

 

15. Heliconia (kanca - startbox: 10)

Trénere: Jozef Roszival, lovasa: Zdenko Smida 

Sokan az Álmodó istálló reménységében látják a 91. Magyar Derby leendő győztesét, ami nem meglepő, mert Heliconia nagyon magabiztosan nyerte az osztrákok Hazafi Díját Ebreichdorf-ban, majd három héttel később a Kincsem Parkban is győzni tudott az I. kategóriás Dióspusztai Díjban idősebb riválisokat verve.

 

 

16. Spingolina (kanca - startbox: 7)   

Trénere: Jozef Roszival, lovasa: Tomas Bitala 

A Gyolai istálló színeiben induló kanca két kivételtől eltekintve, folyamatosan pénzért fut. 2012-ben második lett a Szent László Díjban, majd elsőként haladt át a Kétévesek Kritériumának célvonalán. A Hazafi Díjban esélyesként lemaradt, de később egy pozsonyi negyedik, illetve az Erzsébet Királyné Díjában megszerzett harmadik helyezéssel korrigált. Tőle is pénzdíjas helyezést várhatunk.

 

A Magyar Turf tippje:

Akaba – Heliconia – Sabato – Mayday – Alcobaca – Havanna 

A Fortunaweb tippje:

Heliconia – Akaba – Alcobaca – Sabato – Delinda – Mayday

 

A kommentben várjuk Olvasóink megérzéseit is!