Néha nem árt a megérzésekre hallgatni - kifizetődhet!
Egy vietnámi veterán, Raymond Roberts már 20 éve rendszeresen lottózik. Egy hűvös decemberi napon szokás szerint betért kedvenc üzletébe, ahol általában megveszi a szelvényeit, azonban egy belső hangra hagyatkozva ezúttal nem egy, hanem hat szelvényt vásárolt. Ráadásul valamiért egy olyan ötlete is támadt, hogy mindegyiken ugyan azokat a számokat játssza meg, méghozzá a családi szülinapok és évfordulók számait.
Jól tette! Szinte hihetetlen, de bejöttek a számai, és így mind a hat Lucky for Life szelvénnyel nyert 390.000 dollárt. Úgy döntött, hogy öt szelvényével egy összegben veszi fel a nyereményt, ezekre összesen közel 2 millió dollárt, azaz úgy 740 millió forintot kapott. A hatodik szelvényére az évjáradék típusú kifizetést kérte, ami azt jelenti, hogy 20 éven keresztül fognak neki évi 25.000 dollárt, tehát úgy 9 millió forintot utalni. És, hogy mihez kezd az ölébe hullott pénzzel? A lottótársaság közleménye szerint először egy motort szeretne venni.
Jelentkezett minden idők második legnagyobb lottónyertese
A román 5/40 lottó szeptember 28-i nyerőszámai és nyereményei
Powerball lottó szeptember 27-i nyerőszámok és nyeremények


