Végleg elutasította a pókersztárt a bíróság, búcsút inthet a 2,6 milliárdnak

2017-12-11
A Phil Ivey a Legfelsőbb Bíróságon is elveszítette a Crockfords Club ellen indított pert, nem támaszthat igényt arra a 7,7 millió angol fontnyi nyereményre, melyet Punto Banco-n nyert a kaszinóban még 2012-ben.

 

Az ítéletet hozó Lord Hughes szerint Ivey csalt, mikor úgynevezett „edge-sorting” (élrendezési) technikát használva szerzett előnyt a kaszinóval szemben. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy Ivey nem csupán nézte a kártyákat, hogy így nyerjen pénzt, hanem aktívan fel is lépett ennek érdekében, például meggyőzte a croupier-t, hogy fordítsa meg a fejjel lefelé lévő kártyákat, mondván, hogy az „szerencsét hozzon számára”.

Más szavakkal, bár Ivey nyilvánvalóan csalt volna, ha direkt ő jutott volna ezekhez a kártyákhoz, ebben az esetben a játékos „ugyanazt az eredményt érte el azzal, hogy becsapta a croupier-t, és ez ugyanúgy csalás.”

 

A döntés ezzel véget vetett az ötéves huza-vonának, mely során Ivey megpróbálta megszerezni azt a 7,7 millió angol fontot, melyet 2012-ben „nyert” a Crockfords Clubban. A kaszinó akkor csak Ivey eredeti, 1 millió fontnyi pénzét fizette vissza, a későbbi bírósági döntések pedig megerősítették a kaszinó eljárásának helyességét.

 
A "póker Tiger Woods"-szaként emlegetett játékos még 2012 októberében látogatta meg Londonban az exkluzív Crockfords kaszinót, mely a maga 184 évével a világ legrégebbi privát szerencsejáték klubja.
A kaszinó személyzete kezdetben nagy örömmel vette tudomásul, hogy a póker nagyágyú hozzájuk tért be játszani, ráadásul a nagytétes punto blanco-ra esett a választása. Még azt sem vették zokon, hogy a híresség néhány furcsa kérését teljesítsék: mégpedig, hogy a nagy értékű lapokat fejjel lefelé, vagyis 180 fokkal elfordítva tegyék be a pakliba. Természetesen senki nem gondolta, hogy a pókerprofi az „edge sorting” nevű technikát kívánja alkalmazni, mely arra alapul, hogy bizonyos kártyapaklik lapjait nem szimmetrikusan vágják el, tehát a kártya két széle különbözik: 

  

Normál kártyalap

 

Gyártási hibás kártyalap

 

Ez általában nincs így, de ebben az esetben a kártyák selejtesek voltak, így Ivey minden lapról meg tudta mondani, hogy magas vagy alacsony értékű-e. Már ennyi információ is óriási, közel 21 százalékos előnyhöz juttatta őt a kaszinóhoz képest. Ekkora fórral nem csoda, hogy Ivey nagyot kaszált - két nap alatt 7,8 millió fontot nyert, majd jelezte a kaszinó vezetőségének, hogy átutalással kéri a nyeremény kifizetését. A kaszinó bele is egyezett ebbe, azonban kilenc hónappal később is csak 1 millió font érkezett meg Ivey számlájára, mivel a kaszinó időközben csalás gyanúja miatt belső nyomozást indított. A nyomozás bírósági csatározáshoz vezetett - ennek tett most pontot a végére ez az ítélet.
  
 
Címkék: csalás, kaszinó, póker,