Ukrajnának az IMF miatt kell legalizálnia a szerencsejátékokat

2017-05-23
Ukrajna biztosította a számára támogatási csomagot nyújtó Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy jövőre kész legalizálni a szerencsejátékokat, és kiaknázni az azzal járó gazdasági előnyöket.

 

Ez a lépés annak a gazdasági reformsorozatnak a része, melyet arra dolgoztak ki, hogy meggyőzzék az IMF-et arról, hogy az ország méltó a 17,5 milliárd dolláros pénzügyi támogató csomagra.

 

Ukrajna április végén már meg is kapta a csomag első, 1 milliárd dolláros részletét, de az ország gazdasági helyzetének átvizsgálását követően az IMF hangsúlyozta, hogy „meg kell törniük a gyenge kormányzat és ad-hoc reformok örökségét” annak érdekében, hogy fenntartható növekedést érjenek el.

 

Ukrajnát az utóbbi 20 évben gazdasági, katonai és politikai problémák fenyegették, nem utolsósorban 2014-ben, mikor egy forradalom megdöntötte Viktor Yanukovich elnök kormányát, meggyorsítva a Krím-félsziget orosz annexióját.

 

Az ukrán gazdaság lassú fejlődést mutatott a 2014-15-ös recesszió óta, és Volodymyr Groysman szerint az ország a következő 12 hónapban már érezni fogja a reformok hatását. 

 

Ukrajna 2015-ben dolgozta ki a szerencsejáték törvény tervezetét, mely legalizálná a földi kaszinókat, sportfogadást és online szerencsejátékokat, és mely a várakozások szerint évente 1,5 milliárd dollárt termelne a gazdaság számára.

 

A szolgáltatók azonban tiltakozni kezdtek a tervezett irreálisan magas liszenszdíj és adók miatt, és ez leállította a jogszabály-módosítással kapcsolatos terveket. Ukrajnának most nincs más választása, mint újra elkezdeni a jogszabály-alkotási munkálatokat, mégpedig villámgyorsan.

 
Címkék: jogi háttér,