Tíz éven belül átveszi az uralmat az online sportfogadás

2019-07-08
Szerencsejáték ipari és technológiai szakértők szerint az Egyesült Államokban tíz éven belül a sportfogadások 90 százaléka az interneten fognak zajlani.

 

Mióta az amerikai Legfelsőbb Bíróság tavaly zöld utat adott az egyes államoknak a sportfogadás legalizálására, New Jersey-ben közel 3 milliárd dollár bevételt termelt ez a szektor. A tétek körülbelül 80 százalékát online tették meg.

 

Egy Atlantic City-ben megrendezett szerencsejáték konferencián résztvevő szakértők szerint ez az arány öt éven belül tovább fog növekedni.

 

Moti Malul, a NeoGames elnök vezérigazgatója a mobilos fogadás 90 százalék feletti arányát jelezte előre a következő 10 évre. „Az innováció hajtani fogja a fejlődést. És ki tudja, hogy fognak kinézni a mobilok 10 év múlva?”

 

Parikshat Khanna, egy nevadai liszensszel rendelkező fogadóiroda, a CG Technology CEO-ja egyetért ezzel. „A sportfogadás valódi lehetőségeit a mobil tartogatja.” – jelentette ki. Mikor a CG 2009-ben elindította fogadási appját „Mindig azt feltételezték, hogy az emberek le akarnak ülni egy fogadóirodában három-négy órára, és megnézni a meccset.”

Azonban két éven belül a vállalat fogadásainak 60%-a már a mobilos appon keresztül érkezett.

 

A 888 Holding CEO-ja, Itai Pazner visszafogottabban jósolt – ő azt várja, hogy a mobil sportfogadás legalább a forgalom felét fogja biztosítani a következő öt éven belül.

 

Egy biztos, az USA és a világ az online irányba halad – a tavalyi döntés óta legalább 9 milliárd dollár értékben fogadtak legálisan különböző sporteseményekre az USA-ban (Nevada, Delaware, Mississippi, Nyugat-Virginia, Rhode Island és Pennsylvania államokban együtt).

 

Továbbra is Nevada az USA legnagyobb sportfogadási piaca – nem csoda, hiszen itt már évek óta legális a sportfogadás. 2018 májusa óta a nevadai fogadóirodák több mint 5,2 milliárd dollár értékű fogadást kezeltek. Ugyanezen időszak alatt New Jersey $3 milliárdnyi, Mississippi $269 milliónyi; Pennsylvania $162 milliónyi; Delaware közel $155 milliónyi; Nyugat-Virginia közel $110 milliónyi, Rhode Island pedig $93 milliónyi forgalmat generált.