Rekordot döntött a francia online szerencsejáték szektor

2019-03-11
A francia online szerencsejáték szektor egynegyedével növekedett 2018-ban, de a szabályozó testület szerint fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy továbbra is biztosított legyen ez a folyamat.

 

A francia szerencsejáték szabályzó hatóság, az ARJEL nemrégiben jelentette meg a tavalyi év utolsó negyedévének, illetve a teljes 2018-as évnek az eredményeit. 

 

2018 utolsó három hónapjában a sportfogadás forgalma 51%-kal, 1,06 milliárd euróra nőtt – ami negyedéves rekordnak számít a francia szabályozott piac 2010-es indulása óta. A fogadásokból származó bevétel 32%-kal, 215 millió euróra, a hetente aktív játékosok száma 369%-kal 546 ezer főre emelkedett.

 

A labdarúgásra történő fogadás 54%-kal, 663 millió euróra nőtt az utolsó negyedévben, az ezt követő legnagyobb szektor a kosárlabdáé (162,7 millió euró, +35%), majd a teniszé (111,4 millió euró, +70%). A negyedév legnagyobb növekedését a röplabda produkálta, melynek forgalma több mint duplájára, 18,8 millió euróra emelkedett.

 

Ami 2018 egészét illeti, a fogadási szektor forgalma az előző évhez képest 56%-kal, 3,9 milliárd euróra nőtt – ez a legnagyobb növekedés, amit egy év alatt a szektor valaha is produkált. A fogadási szektor bevétele 46%-kal, 691 millió euróra emelkedett  – ez az első olyan alkalom, hogy ez a szám nagyobb, mint az összes többi vertikál együttes bevétele.

 

A számokat nyilvánvalóan megpörgette a 2018-as foci vb, de az ARJEL szerint a negyedik negyedéves eredmények azt bizonyítják, hogy a liszensszel rendelkező szolgáltatók új ügyfelei megmaradtak a torna végét követően is.

 

Az online póker sajnos nem ért el hasonlóan jó eredményeket. Összességében a póker szektor bevétele 1%-kal, 65 millió euróra csökkent az utolsó negyedévben, annak ellenére, hogy a cash játékok tétjei 5%-kal, 1,035 milliárd euróra, a versenyek nevezési díjai pedig 5%-kal, 577 millió euróra nőttek. A heti aktív játékosok száma 2%-kal, 256 ezerre gyarapodott.

 

Az egész éves póker számok valamelyest jobbak – a bevétel 5%-kal, közel 258 millió euróra emelkedett, a cash tétek 15%-kal, a versenyekből befolyó bevétel 11%-kal nőtt. A bevétel növekedése a versenyeknek köszönhető, ez 1,4%-kal 170,1 millió euróra nőtt, a cash játékok bevétele ugyanakkor 5,5%-kal, 87,6 millió euróra csökkent. A pókerrel kapcsolatos költések 66%-a a versenyeknek volt köszönhető, ez 10 százalékponttal magasabb, mint 2015-ben. 

 

A hagyományosan rosszul teljesítő francia lóverseny szektor életjeleket mutatott a negyedik negyedévben, az online fogadások forgalma 2%-kal, 275 millió euróra nőtt, a bevétel 1%-kal, 67 millió euróra emelkedett. Az év egészét tekintve a lóverseny forgalma és bevétele is 5%-kal nőtt, előbbi 1,05 milliárd euróra, utóbbi 256 millió euróra.

 

A teljes francia online szerencsejáték piac bevétele több mint negyedével, 1,205 milliárd euróra növekedett 2018-ban, az aktív fogadók száma 40%-kal megugrott. A fogadók átlagosan ugyanakkor több mint 10%-kal kevesebbet költöttek mint korábban, ezt az ARJEL a foci vb miatti kezdő fogadók nagy számának tekinti.