Péntek 13-án Szupersorsolás a lottón – 13 százalék kedvezménnyel!

2018-07-12
Tények bizonyítják, hogy péntek 13. szerencsés napnak számít a lottójátékok tekintetében. A francia lottó szokásos, világszerte népszerű péntek 13-i különsorsolásán ennek örömére 13 millió eurós jackpotot sorsolnak, melyet az online lottózóknak hála akár Ön is megnyerhet.

 

Péntek 13. évezredek óta elátkozott napnak számít, melynek részben bibliai, részben történelmi eredete van. A Biblia szerint nagypénteken halt meg Krisztus, Júdás pedig 13.-ként ült asztalhoz az utolsó vacsoránál. A Templomos Lovagokat is péntek 13-án végeztette ki IV. Fülöp francia király 1307-ben. A péntek egyébként is a hóhérok napjának számított, a kivégzéseket a XIX. század végéig péntekenként hajtották végre egész Európában.

 

A babonás emberek az ilyen rettegett napokon félnek bármibe is belekezdeni, nem ülnek autóba, nem szállnak repülőre, inkább egész nap otthon kuksolnak. A legtöbb amerikai szállodában nincs sem 13-as szoba, sem 13. emelet, mert a tapasztalatok szerint ezeket kerülik a vendégek. Sőt! Az amerikai nagyvárosok a sugárutak számozásánál is rendszerint átugorják a 13-as számot.

 

A szerencsejátékok terén azonban úgy tűnik, a péntek 13. nemhogy átkozott, de kimondottan szerencsés napnak tekinthető!

A magyar lottózás történetében először 1963 szeptemberében esett péntek 13-ra egy telitalálatos, akkor 1 millió 835 ezer 708 forintot fizettek érte. Ezt később még további hat ötös követte.  

És, hogy a közelmúltból is említsünk pár példát: 2012 júliusában Kőbányán 660 milliót nyert valaki a Hatoslottón, 2014 nyarán pedig Amerikában mosolygott rá Fortuna egy hölgyre péntek 13-án, a MegaMillions lottó 66 millió dolláros jackpotjával.

 

A világ legnagyobb péntek 13-i jackpotja

 

Lehetőségekben ma sincs hiány, hiszen ugyan a magyar Ötöslottón most „csak” 670 millió forint vár gazdára, a nagy nemzetközi lottójátékok hatalmasabbnál hatalmasabb jackpotokat kínálnak péntek 13-ra. Itt van például a világ jelenlegi legnagyobb lottófőnyereményét kínáló, amerikai Mega Millions, melynek péntek esti jackpotja 340 millió dollárt, azaz nagyjából 94 milliárd forintot ér!

 

Péntek 13 - 13% kedvezmény!

 

Aki inkább Európában maradna, annak a világ legnépszerűbb péntek 13-i lottója, a francia Super Loto lehet a legjobb választás, melyen ez alkalommal 13 millió eurót, tehát úgy 4,2 milliárd forintot sorsolnak ki. Sőt! A különleges alkalom tiszteletére minden lottószelvény részt vesz egy kiegészítő tombolán is, ahol 50 darab 20.000 eurós nyereményt sorsolnak ki. Az alkalomra a theLotter online lottózó 13%-os kedvezménnyel kínálja a szelvényeket. 

A francia Loto egyébként a világ egyik legjobb ár/érték arányú lottója, hiszen ragyogóak a nyerési esélyei. A jackpot nyerési esélye 1 a 19 millióhoz (szemben például a magyar Ötöslottó 1 a 44 milliójával), és minden 16 szelvényből 1 nyer valamit a 10 nyerőosztály egyikében. 

Mindkét lottót péntek este sorsolják, szelvényeket a különböző online lottózókban lehet beszerezni. 

 

Nemzetközi lottószelvények vásárlása a theLotter-nél

Fogadás a lottószámokra a Lottoland oldalán

Nemzetközi lottószelvények vásárlása a Lottosend-nél