
Április 23-án tartják a francia elnökválasztás első fordulóját, nézzük, mit jósolnak a fogadóirodák.
Esemény: Franciaországi elnökválasztás 2017
Határidő: 2017. április 23. 9:00 (winmasters), 15:00 (marathonbet) és 16:00 (bet365)
Iroda: winmasters, bet365, marathonbet
Amit biztosan tudunk a franciaországi elnökválasztásról az az, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Francois Hollande nem indul, így ő az első francia elnök a II. világháború óta, aki nem jelölteti magát mandátuma lejáratát követően. A döntésében valószínűleg erősen közrejátszott az, hogy négy százalékos tetszési mutatója volt, és a tavaly év végi közvéleménykutatások alapján a megkérdezettek 74%-a ellenezte, hogy a jelenlegi szocialista elnök, illetve konzervatív elődje, Nicolas Sárközy induljon a posztért.
A francia jobboldal jelöltje Francois Fillon volt miniszterelnök, aki értékalapú konzervatív társadalomfelfogásáról, és radikális gazdasági programjáról híres meg arról, hogy egészen idén januárig nem keveredett korrupciós botrányba. Nem használt azonban a népszerűségének az, hogy brit feleségét úgy alkalmazta közpénzből, hogy az semmi olyat nem csinált, aminek nyoma lenne – mindezt úgy, hogy kampányában a közszférában dolgozók számát drasztikus csökkentését ígérte. Hátránya még, hogy nem igazán tudta összekovácsolni a konzervatív tábort, és olyan „hagyományos” francia értékek leépítését vette célba programjában, mint a társadalombiztosítás és a közszféra, illetve Putyinnal szembeni toleráns magatartást tanúsít (feloldaná az Oroszország elleni szankciókat) - de tudjuk, az orosz-barátság Trump megválasztása során sem jelentett gondot a választóknak. Januárban még a fogadóirodáknál Fillon volt a nyerő, a választások hetére azonban már visszacsúszott a harmadik-negyedik helyre (19,5%), így kétséges, hogy bekerül-e a második fordulóba, egyedül a rejtőzködő szavazókban bízhat.
Marie Le Pen szélsőjobboldali politikus (Nemzeti Front), viszont nemcsak Putyin-barát, hanem oroszországi forrásokból is finanszírozza a kampányát, titkosszolgálati információk alapján 30 milliárdos hitelt kapott erre Moszkvától. És mit ad cserébe? Ha elnök lesz, kivezetné Franciaországot az eurózónából, megadóztatná a külföldiek munkaszerződéseit, és népszavazást írna ki az Unióból kilépésre. Megválasztása esetén elismerné Oroszország részeként a Krím-félszigetet, korlátozná a legális bevándorlást évi 10 ezer főre, ami igen drasztikus lépés lenne, mivel csak külföldi ösztöndíjasok jelenleg 70 ezren vannak Franciaországban.
Le Pent is elérte a korrupciós vád, az Európa Parlament 300 ezer eurót követel tőle és a francia hatóságok már kérték is mentelmi jogának felfüggesztését. Le Pen a választások első fordulójának esélyes befutója a fogadóirodáknál, a legújabb felmérések alapján összességében akár 22,5%-ot is szerezhet, fej-fej mellett Emmanuel Macron centrális-liberális jelölttel (23%), azonban ha be is jut a második fordulóba, annak megnyerésére kevés az esélye.
Emmanuel Macron (a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere) független jelöltként indul, és másodikként vagy elsőként ő juthat be az elnökválasztás második fordulójába. A választások fekete lovának számít, hiszen még soha nem indult nagy választáson, 39 évével minden idők legfiatalabb francia elnöke lenne, középen állva pedig minden oldalról sikeresen állíthat maga mellé még újabb szavazókat. Ellenfelei korrupciós vonalon nem találtak fogást rajta, így nálánál sokkal idősebb felesége, és állítólagos homoszexualitása miatt támadták, bár ez a franciáknál hírül sem nyom annyit a latba, mint hazánkban. Oroszországhoz fűződő viszonyát pedig igen jól jellemzi, hogy a Kreml is mindent elkövet a lejáratása és a kampányának negatív irányba befolyásolása érdekében.
Jean-Luc Mélenchon egykori szocialista, ma már radikális baloldali jelölt támogatottsága az utolsó hetek szenzációs, innovatív hajrájának és szónoki képességeinek köszönhetően 11%-ról 19,5%-ra nőtt, és bár nem favoritja a fogadóirodáknak, még az is elképzelhető, hogy bejut a második fordulóba. Mélenchon igazi populistaként támadja az V. Köztársaságot, kilépne a NATO-ból, felmondaná az európai szerződéseket, államosítaná az energiaszektort, hatalmas állami beruházásokat ígér és retorikája német-, valamint amerikaellenes.
A francia köztársasági elnök választás igazi nagy meglepetése azonban az lenne, ha a második fordulóban a szélsőjobb és a szélsőbal jelöltje kerülne egymással szembe. Ha viszont Macron bejut a második fordulóba, egyelőre nincs olyan forgatókönyv, amely alapján ne ő lenne a köztársasági elnök.
Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik.
A fogadóirodák első fordulós ajánlatai:
winmasters | marathonbet | bet365 | |
---|---|---|---|
Marine Le Pen | 1.76 | 1.666 | 1.66 |
Emmanuel Macron | 2.10 | 2.30 | 2.50 |
Francois Fillon | 10.00 | 9.00 | 9.00 |
Jean-Luc Melenchon | 17.00 | 17.00 | 19.00 |
Francois Asselineau | 100.25 | 251.00 | |
Benoit Hamon | 351.00 | 101.00 | 501.00 |
Nicolas Dupont-Aignan | 751.00 | 1001.00 | |
Nathalie Arthaud | 1001.00 | 3001.00 | |
Jacques Cheminade | 1001.00 | 3001.00 | |
Jean Lassalle | 1001.00 | 3001.00 | |
Philippe Poutou | 1001.00 | 2001.00 |
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
Sevilla - Almeria: Nincs megállás!


