Megváltoznak a Mega Millions lottó szabályai

2017-10-30
Módosulnak a számtartományok, drágul a szelvény, nagyobb jackpotok és másodlagos nyeremények jönnek…

 

A 2017. október 31-i, keddi sorsolástól kezdődően ugyan egy kicsit nehezebb lesz megnyerni a világ egyik legnépszerűbb lottójátéka, a Mega Millions lottó jackpotját, azonban az $1 milliós második nyerőosztály nyerési esélyei jobbak lesznek, mint korábban. A jackpot kiinduló értéke ettől kezdve az eddigi 15 millió helyett 40 millió dollár lesz

 

A játék továbbra is 5+1 rendszerű marad, a játékosoknak tehát ugyanúgy 5 főszámot és 1 Mega Ball-nak nevezett pluszszámot kell megjelölniük, mint eddig. Az öt főszámot azonban a jövőben 1-70 közül kell kiválasztani (a korábbi 1-75 helyett), a Mega Ball-t pedig az 1-25 közül (a korábbi 1-15 helyett).

 

Ennek köszönhetően változnak a játék nyerési esélyei: a jackpoté kisebb lesz, egész pontosan 1 a 302 millióhoz, az 1 millió dolláros második díjé azonban nagyobb (1 a 12,6 millióhoz). Összességében pedig 1 a 24-hez lesz annak esélye, hogy egy játékos megcsíp valamekkora nyereményt.

 

A változásokkal egyidőben a szelvények ára duplájára, 2 dollárra emelkedik (így ugyanannyiba fog kerülni, mint a nagy riválisé, a Powerball lottóé.) 

 

A szabályváltozásokról bővebb információ a theLotter online lottózó összeállításában olvasható. 

 

Mega Millions szabályainak megváltozásával lehetőség nyílik, hogy a játék komolyan szembeszálljon a másik nagy amerikai lottóval, a világ legnagyobb lottónyereményének rekordját tartó Powerballal.  

2016 januárjáig, négy éven keresztül a Mega Millions tartotta a világrekordot azzal a $656 milliós főnyereményével, melyet 2012 márciusában nyert meg három szerencsés szelvénytulajdonos.  

A Powerball tavalyi szabálymódosításai óta azonban rendre a Powerball lottó szállítja a legnagyobb jackpotokat, és 2016 januárja óta ennek a játéknak az 1,58 milliárd dolláros jacpotja tartja a világ valaha volt legnagyobb lottónyereményének rekordját. 

Ezt elégelték meg most a Mega Millions lottó szervezői, és reményeik szerint a módosítások után a Mega Millions jackpotja is villámgyorsan elérheti majd a 1 milliárd dolláros álomhatárt.