Főállású, Eurovízióra szakosodott profi fogadó lett a töritanárból
Daniel Gould tíz éven keresztül foglalkozás-szerűen fogadott az Eurovíziós Dalfesztiválra – ez idő alatt természetesen voltak hullámhegyei és hullámvölgyei is.
A brit Daniel Gould tíz éven keresztül volt hivatásos fogadó, aki ráadásul csupán egyetlen eseményre, az Eurovíziós Dalfesztiválra specializálódott. 2004-ben jött neki az ötlet, hogy alaposan foglalkozzon ezzel az évente megrendezésre kerülő versennyel, és elmélyítse ismereteit annak alapelveiről, kihívásairól és geopolitikai dimenziójáról - írja a bbc.com.
Daniel minden évben hónapokon át az Eurovízióval élt és lélegzett - elemezte a trendeket, utánanézett az előadóknak, követte a pletykákat a különböző fórumokon. Alaposan megvizsgálta a különböző piacok folyamatosan változó esélyeit, a győztestől a legjobb tízig és az elődöntőbe jutókig. Úgy kereskedett ezekkel az Eurovíziós fogadásokkal, mint a brókerek a részvényekkel, próbálta előre megjósolni a hangulatváltozásokat. Azonban ez nem kényszeres szerencsejáték volt - inkább könyörtelen kemény munka és számítás. Történelmi ismeretei segítettek neki megérteni az országok közötti kapcsolatokat, utazásaival csiszolta a kontinens popkultúrájára vonatkozó megérzéseit.
A verseny indulásától kezdve figyelte a próbákat, elemezte a színpadra állítást és a kameramunkát. Az elődöntők után nyomon követte, hogy mely dalok hogyan szerepelnek a Google Trendsben, a Spotifyon és a YouTube-on. Átgondolta az előadók színpadra állásának sorrendjét - a szavazók hajlamosak elfelejteni a korán előadott dalokat; a "kontraszt-elv" szerint pedig egy gyors, vidám dal jobban kiemelkedik több lassú ballada után.
Nagy összegeket kezdett megtenni olyan alacsony kockázatú fogadásokra, mint például, hogy "ez az ország nem jut be a döntőbe". Kevéssé kockázatos, de mégis szorongató érzés: 100.000 eurót feltenni 1,03-as oddsra azt jelenti, hogy győzelem esetén 3.000 eurós nyereséggel zár - de rossz esetben mindent elveszít. Daniel Gould nem is tudta közvetlenül a televízióban megnézni az eredményeket, túlságosan stresszes volt hozzá. "Az öklömbe harapva bámultam a falat" – mesélte a bbc-nek adott interjúban.
Miután végül otthagyta történelemtanári állását, Daniel Gould valóban profi lett a szakmában. Minden évben jelzálogot vett fel otthonára, hogy meglegyen a fogadáshoz szükséges összeg. Mondhatjuk, hogy bejött neki - éves keresetét átlagosan 50.000 fontra, azaz körülbelül 21 millió forintra becsülték. Ez bőven elég neki ahhoz, hogy élvezze az életet és körbeutazza a világot, ami a fő célja volt.
De a valószínűségek csak valószínűségek, és a legaprólékosabb elemzések sem küszöbölik ki a hibás döntéseket vagy a váratlan eseményeket. Így történt 2018-ban, amikor Gould meg volt győződve arról, hogy a ciprusi d'Eleni Foureira "Fuego" című dalának nincs esélye, hónapokig arra kötött fogadásokat, hogy nem jut át a verseny selejtezőfázisain. Ugyanakkor minden reményét - vagy inkább minden szakértelmét – az izraeliek "Toy "című számába fektette, melyet a Netta énekelt. Későn jött csak rá, hogy a közönség őrülten beleszeretett a ciprusi dalba, hiszen egyáltalán nem számított rá, hogy ez megtörténhet.
Miután hat számjegyű összegben fogadott arra, hogy Ciprus nem fogja megnyerni a versenyt, rájött, hogy iszonyú nagyot fog bukni. Különösen azért, mert a Ciprusra tett fogadással már nem lehetett volna kompenzálni a korábbi tétet, hiszen időközben a ciprusi dal növekvő népszerűsége jelentősen megváltoztatta a nyereményszorzókat.
A döntő éjszakája kínszenvedés volt Daniel Gould számára. Apránként felröppent a pletyka egy esetleges ciprusi győzelemről. Csak egy végeláthatatlan este és a Netta győzelme után tért magához, mikor rájött, hogy megmenekült a csődtől, nem kell eladnia a házát. A következő alkalomig legalábbis biztosan.
Még abban az évben Danielnek elkezdett sokszor fájni a feje, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki. Aztán 2018 decemberében, 43 éves korában egy utazás közben hirtelen meghalt. A boncolás során kiderült, hogy agydaganata volt, melyről fogalma sem volt.
Lekapcsolták a fogadóirodákat folyton megelőző bunda csoportot
Hamarosan betilthatják a sárga lapokra való fogadásokat
12 milliót nyert egy fogadó, pedig egy rontott tippje is volt


