
Finiséhez érkezett a francia köztársasági elnökválasztás, a két jelölt, Emmanuel Macron és Marine Le Pen pedig ádáz küzdelmet folytat mind az utcán, mind a sajtóban.
Esemény: Franciaországi elnökválasztás 2017
Határidő: 2017. május 7. 8:00 (bwin) 15:00 (winmasters) és 19:00 (marathonbet)
Iroda: Winmasters, Bwin, Marathonbet (Specials)
A két jelölt szerda esti elfajult tévévitáját nagy érdeklődés követte, a felmérések alapján a nézők a kiabáláspárbajban Macront sokkal meggyőzőbbnek látták (63%), mint Le Pent (34%). Az is kiderült, a jelöltek semmiben sem értenek egyet akár a terrorizmusról, akár az euróról, akár gazdaságpolitikáról van szó.
A politikusok egymás szavába vágva nyilvánították ki egymás iránti ellenszenvüket. Marcon szerint Le Pen gyűlölködő, korrupt és rosszul tájékozott, normális programja sincs, és az első lehetőségre háborúba vezetné az országot. A szélsőjobbos elnökjelölt szerint ugyanakkor a centrista Macron elkényeztetett, ridegszemű bankár, aki összejátszik az iszlamistákkal, és a globalizmus oltárán elvéreztetné az hazát.
A felmérés arra is kitért, hogy Francois Fillon és Jean-Luc Mélenchon első fordulóban kiesett jelöltek táborai is Macront találták meggyőzőbbnek.
Marie Le Pen szélsőjobboldali politikus (Nemzeti Front) nemcsak a pletykák szerint Putyin-barát, hanem oroszországi forrásokból is finanszírozza a kampányát, titkosszolgálati információk alapján 30 milliárdos hitelt kapott erre Moszkvától. És mit ad cserébe? Ha elnök lesz, kivezetné Franciaországot az eurózónából, megadóztatná a külföldiek munkaszerződéseit és népszavazást írna ki az Unióból kilépésre. Megválasztása esetén elismerné Oroszország részeként a Krím-félszigetet, korlátozná a legális bevándorlást évi 10 ezer főre, ami igen drasztikus lépés lenne, mivel csak külföldi ösztöndíjasok jelenleg 70 ezren vannak Franciaországban.
Le Pent is elérte a korrupciós vád, az Európa Parlament 300 ezer eurót követel tőle és a francia hatóságok már kérték is mentelmi jogának felfüggesztését. Le Pen a választások első fordulójának esélyes befutója volt a fogadóirodáknál, be is jött a jóslatuk.
Emmanuel Macron (a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere) független jelöltként elsőként jutott be az elnökválasztás második fordulójába. Eredetileg a választások fekete lovának számított, hiszen még soha nem indult nagy politikai megmérettetésen, 39 évével minden idők legfiatalabb francia elnöke lenne. Középen állva minden oldalról sikeresen állíthat be maga mellé szavazókat a már kiesett jelöltek táborából, ezt igazolják a legfrissebb közvéleménykutatási eredmények is. Ellenfelei korrupciós vonalon nem találtak fogást rajta, így nálánál sokkal idősebb felesége és állítólagos homoszexualitása miatt támadták, bár ez a franciáknál hírül sem nyom annyit a latba mint hazánkban. Oroszországhoz fűződő viszonyát igen jól jellemzi, hogy a Kreml mindent elkövet a lejáratása és a kampányának negatív irányba befolyásolása érdekében. Ezt igazolja az is, hogy Macron stábja nem adott a Russia Today orosz állami televízió és a Szputnyik állami rádió számára belépőt, mert véleményük szerint azok hamis híreket gyártanak annak érdekében, hogy aláássák a nekik nem tetsző jelölt kampányát.
A fogadóirodák második fordulós ajánlatai:
winmasters | marathonbet | bwin | |
---|---|---|---|
Emmanuel Macron | 1.11 | 1.10 | 1.10 |
Marine Le Pen | 6.00 | 7.00 | 6.50 |
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
Sevilla - Almeria: Nincs megállás!


