
A lottóközvetítők azt a „szomszéd fűje mindig zöldebb” elven alapuló piaci igényt szeretnék kielégíteni, hogy az emberek sokszor szívesebben játszanának más ország lottóin, mint a saját hazájukban kínált játékon. Különösen igaz ez abban az esetben, ha valahol hosszú halmozódás után csillagászati összegek gyűlnek össze, hiszen a sok nulla mindenkit vonz. Mivel a lottótársaságok egy egyezmény alapján nem engedik, hogy oldalukon más országbeli személyek vegyenek lottószelvényt online, a közvetítők arra szakosodtak, hogy egy internetes megbízás alapján megveszik a helyszínen a szelvényt az akár több ezer kilométerre lakó ügyfélnek.
Ilyen cég a TheLotter.com is, mely 12 éve végzi ezt a tevékenységet, és idáig már több, mint 30 millió dollár nyereményt utalt át több ezer ügyfélnek.
Hogyan működik a szolgáltatás?
A cég egy helyi irodákból álló hálózaton keresztül köti össze a játékosokat a világ legnagyobb lottósorsolásaival. Több, mint 40 hivatalos lottójátékot lehet játszani az oldalon a következőképpen:
1.A theLotter megvásárolja Ön helyett a lottószelvényt.
2.Szelvényét biztonságosan tárolják a helyi irodákban.
3. Szelvényének szkennelt másolata megjelenik a theLotter-nél lévő fiókjában, a megjátszott számokkal és a sorsolás lényeges információival együtt.
4. A másodlagos nyeremények automatikusan átutalásra kerülnek a játékosi számlára.
5. A nagyobb nyeremények átvételére vagy meghatalmazást ad, vagy átadják Önnek a szelvényt a nyeremény személyes átvételéhez.
Mik az előnyei a közvetítőtől való szelvényvásárlásnak?
1. Több, mint 40 hivatalos lottószelvény elérhető online bárhonnan a világon
2. Soha nem veszítheti el lottószelvényét az automata szkennelési és biztonságos tárolási rendszer segítségével
3. Kényelmes online vásárlás élvezni számítógépéről vagy mobil eszközéről
4. Gyors és hatékony automatikus nyereményátutalásra
5. INGYENES szolgáltatások: nyerőszám értesítő, jackpot értesítő és SMS nyeremény értesítő
Hogyan játszhat az oldalon?
A kedvenc lottóján való online játék elkezdéséhez egyszerűen regisztráljon email címével az oldalra, ahol több fizetési lehetőség közül is választhat, ennek adatait kell megadni a játékhoz.
Ezután az online játék menüpont alatt válassza ki a játszani kívánt lottót, majd azt, hogy hány mezőt szeretne megjátszani. A kitöltéshez válaszhat saját, vagy gépi (random) számokat is. A rendszer ekkor kiírja, hogy mennyi a fizetendő összeg, és átirányítja Önt a fizetéshez.
A szelvény alatt minden játéknál útmutatót és rövid ismertetőt talál az adott játékra vonatkozóan.
A theLotter üdvözlő csomagjának részeként az első játéka után a vásárlás értékével megegyező INGYEN lottószelvényt kap!
Mit kell ezért fizetni?
Természetesen a szolgáltatás működtetése kiadásokkal jár, ezeket a cég a lottószelvény árába építi bele. Ezért van az, hogy az oldalon többe kerülnek a szelvények, mintha a lottózóba betérve vásárolnánk meg azokat. Azonban sokszor nincs lehetőségünk külföldi lottózóban megfordulni, és ez a többletköltség még mindig elenyésző ahhoz képest, amit a külföldre utazás jelentene.
Ha nyerek, vajon tényleg meg fogom kapni a nyereményt?
A theLotter több mint tíz éve van a piacon, ez idő alatt már több millió dollárnyi nyereményt fizettek ki a játékosoknak. A mai világban szerencsére már nagyon gyorsan híre megy, ha egy szolgáltató valamilyen okból nem fizeti ki a játékosokat, ilyesmiről a theLotter esetén nem lehet hallani. 2015. decemberében világszerte bekerült a hírekbe, hogy egy iraki férfi a theLotteren keresztül vásárolta azt a szelvényt, mellyel megnyerte az Oregon Megabucks amerikai lottójáték 6,4 millió dolláros jackpotját!
Öt évet kapott a lottócsaló apa-fia páros
EuroMillions lottó június 2-i nyerőszámok és nyeremények
EuroJackpot lottó június 2-i nyerőszámok és nyeremények


