Szerencsejáték hírportál: nyerőszámok, sportfogadási tippek, online kaszinó

Így teljesítettek a magyar kaszinók a tavalyi évben

2018-06-11
Elkészültek az éves beszámolók, nézzük, hogy muzsikáltak a magyar kaszinók az elmúlt évben...

 

Nyíregyháza 

Szima Gábor 2016-ban még csak 150 millió forintnyi osztalékot tudott kivenni a nyíregyházi és a debreceni kaszinóiból, idén ez 500 millióra ugrott – derítette ki az mfor.hu . 

Nyíregyházán az árbevétel 1,1 milliárd forint volt, melyből 134,5 millió forint nyereséget realizált a kaszinó (1 millióval kevesebbet, mint tavaly). Szima a nyíregyházi egységből 100 milliós osztalékot vett fel (a tavalyi 50 millió után). A nyíregyházi kaszinóban béremelés is történt, erre utal az, hogy 4 fővel 62-re csökkent az alkalmazottak létszáma, miközben a személyi jellegű ráfordítások növekedtek. A bérköltség alapján az átlagos fizetés 250 ezer forint lett a korábbi 220 ezer után. 

 

Debrecen 

A debreceni kaszinó árbevétele a 2016 évi 1,5 milliárdról 2017-ben 1,64-re nőtt (melyből a kaszinóra eső borravaló közel 46 millió forint volt). Anyagjellegű ráfordításként 375 millió forintot könyveltek el (a korábbi 332 után), személyi jellegű ráfordításként pedig 313 milliót (egy évvel korábbi 257 után). Utóbbi növekedése az új dolgozókkal is magyarázható, hiszen 6 fővel 83-ra emelkedett a létszám. Az átlagos bér 218 ezerről 254 ezer fölé nőtt. 

A kaszinó nyeresége 387 millió forint lett, melyet a rendkívüli és a pénzügyi eredmény még nagyjából 30 millióval gyarapított. A közel 39 milliós adó befizetése után 360 milliós tiszta nyereséget mutattak ki Debrecenben, amiből az eredménytartalékot is igénybe véve 400 milliós osztalék kifizetéséről határozott a taggyűlés, tehát Szima összesen félmilliárdos osztalékot csíphetett fel a két kaszinójából. 

 

Győr 

2016-ban nyitott meg a győri kaszinó, melynek koncesszióját a Seszták Miklóshoz köthető kör nyerte el a Treff-Klub Kft.-n keresztül. A most nyilvánosságra került számok alapján meglepően gyenge számokat hozott a győri kaszinó első teljes éve – írta az mfor.hu.

A közzétett beszámolóból az látszik, hogy 2017-ben jöttek ugyan a bevételek, de olyan költségekkel párosultak, hogy a végén alig marad belőle. Anyag- és személyi jellegű ráfordításként is 405 millió forintot számoltak el, így üzemi szinten a győri egység mindössze 39 milliós nyereséget mutatott ki. Ezt a pénzügyi és a rendkívüli eredmény még tovább csökkentette, így adófizetés után mindössze 20,1 millió forint nyereséget termelt a kaszinó. 

Érdekes párhuzam, hogy Szima debreceni kaszinója nagyjából a győrivel megegyező árbevétellel és dolgozói létszámmal végül 430 milliós nyereséget tudott termelni, amiből 300 milliót ki is vett osztalék formájában már az első teljes működési év után. A nyíregyházi egységre sem lehetett panasza, hiszen az egymilliárdos bevételből 180 millió megmaradt, melyből 100 millió lett az osztalék. 

 

Budapest 

Andy Vajna fő kaszinós cégének kötelezően benyújtandó éves beszámolójából az derült ki, hogy a Las Vegas Casino Kft. több mint 7,3 milliárdos adózott eredménnyel zárta a 2017-es évet. (2016-ban 6,5 milliárd forint volt az adózott eredmény.)Érdekes adatként emelte ki az index.hu cikke, hogy a cég évi 40 milliót költ csak ügyvédekre, és alig 45 millió forintnyi jövedelemadót fizetett a hatalmas nyereség után. Vajna közel 7,4 milliárdot vett fel osztalékként (ami jelentős előrelépés a megelőző évi 4,7 milliárdhoz képest), tehát még az eredménytartalékból is lecsíptek egy keveset a kifizetéshez.

 

A 24.hu kiemeli, hogy vidéki kaszinónként 100, illetve a fővárosiak után közel 800 millió forintos koncessziós díjat le lehet vonni a játékadóból, és ezzel 2017-ben 4,375 milliárd forintot juttatott vissza a kormány a neki kedves kaszinótulajdonos milliárdosoknak, csaknem 4 milliárdot Andy Vajnának.

A filmügyi kormánybiztos és TV-mogul öt budapesti kaszinóját tavaly szeptemberig két külön cégben működtette. Azonban adóoptimalizáló húzásra került sor: Vajna megszüntette az LVC Goldot és másik cégében, az LVC Diamondban vitte tovább mind az öt kaszinó üzemeltetését. Mint írják, ezzel komoly pénzeket takaríthat meg a játékadóban, 10 milliárd forintos adóalap felett ugyanis már nem 30, hanem csak 10 százalékos a játékadó.