Így nyert egy közgazdász sorozatban a lottón

2018-09-07
Stefan Mandel román közgazdász a 60-as években állandóan le volt égve, és erre egy valószerűtlen megoldást talált – valóságos nyereménygyárat alapított, és 14-szer nyert a lottón!

 

Mandel éveken át tartó elkeseredett kutatás után kifejlesztett egy „számkiválasztási algoritmust”, amit az általa „kombinációs kondenzációnak” nevezett metódusra épített fel – írja a brit The Sun. Magyarul, rájött, hogy néhány játék esetében a minden lehetséges kombináció megjátszásához szükséges szelvényszám sokkal kevesebbe kerül, mint a főnyeremény összege. Például, ha egy játékban hat számot kellett kiválasztani 1 és 40 között, akkor összesen 3.838.380 számkombináció létezett. Ha a jackpot 10 millió font volt, a szelvény pedig 1 fontba került, hatalmas profitot tudott elérni. 

 

Felvett 16 főállású alkalmazottat, és 30 számítógép segítségével legeneráltak minden egyes lehetséges számkombinációt. Egy pár barátja segítségével megvették az összes kombináció megjátszásához szükséges szelvénymennyiséget, és megnyerték a jackpotot – ami több mint 15 ezer angol fontot ért. A költségek levonása után 3 ezer fontja maradt, de ez is elég volt a hivatalnokok megvesztegetésére, és arra, hogy elmeneküljön a kommunista Romániából. Ausztráliába költözött, hogy feleségével és két gyerekével új életet kezdjen.

 

Végül sorozatban 14-szer nyerte meg a lottón főnyereményt.

 

 

Meggyőzött egy sor befektetőt, hogy dobják össze a pénzüket, és hozzanak létre egy lottócsoportot. Kitalált egy automatizálási rendszert is: nyomtatók és számítógépek segítségével automatikusan ki tudták tölteni az összes szelvényt a minden kombinációt lefedő számsorokkal. A csoportnak 12-szer volt telitalálata, és több százezer kisebb nyereményt is bezsebeltek Ausztráliában és az Egyesült Királyságban.

 

A lottótársaság egy idő után beleköpött e levesükbe, megtiltották a számítógéppel kitöltött segédszelvények használatát, és a szelvények tömeges vásárlását. A férfinak azonban volt egy bátor B terve.

 

Az addigi profitból felderítőket küldött ki Amerika-szerte, és létrehozott egy listát a korábbi jackpotok alapján, hogy hol volt legalább háromszor nagyobb a nyeremény összege, mint az összes lehetséges kombinációt lefedő szelvény ára. A Virginia Lottery-re vetett szemet, mivel számtartománya csak 1-44-ig tartott, ami azt jelentette, hogy az összes lehetséges kombináció több millióval kevesebb volt, mint más játékok esetén. 

 

Létrehozott egy céget Pacific Financial Resources néven, és egy trustot, International Lotto Fund néven. Meggyőzött több ezer  befektetőt, hogy tegyen pénzt az alapba, és milliókat gyűjtött az akcióra. Egy Melbourne-ben lévő raktárban 16 alkalmazottal 7 millió szelvényt nyomtatott ki három hónap alatt, melyet aztán elpostázott egy munkatársának az USA-ba.

 

Megvárták, míg a jackpot elég magasra emelkedik, és 1992 februárjában akcióba lendültek – megnyerték a 27 millió dolláros főnyereményt, és mellette még 900 ezret az alacsonyabb nyerőosztályokban.

 

Azonban, ugyan Mandel metódusa nem volt illegális, gyanút ébresztett, és négyéves jogi huzi-voni következett. Ebben az időszakban Mandelre rászállt a CIA, az FBI és az ausztrál hatóság is. Végül minden vád alól felmentették – és ugyan ő milliókat tehetett zsebre a nyereményből, a befektetőknek sokkal kevesebb pénz maradt, mint amit kezdetben ígértek nekik. 

 

Mandel 1995-ben csődöt jelentett, és egyszer 20 hónapot börtönben töltött Izraelben egy befektetési csalás miatt. Manapság csendes életet és Vanuatu-ban.

 

Azóta minden USA tagállam olyan jogszabályokat léptetett életbe, melyek megtiltják a Mandel-féle stratégiát.

 

Mesés szerencsejátékos akciója ellenére Mandel egy 2012-es, román újságnak adott interjújában azt mondta, nem szereti a kockázatot.  "Én olyan ember vagyok, aki ugyan kockázatokat vállal, de csakis kiszámított módon" - mondta. "A szakállam levágása lottó: mindig ott a lehetőség arra, hogy megvágjam magam, vérfertőzést kapjak és meghaljak - de mégis megteszem. Az esélyek mellettem szólnak.”

 

A theLotter online lottózó átvállalta Mandel feladatainak egy részét – rendszeresen listázza a legjobb ár/érték arányú (legjobb nyerési esélyű, legnagyobb jackpotot kínáló és legjobb árú) lottójátékokat – ez egy olyan lista, melyet még Mandel is megirigyelne… 

 

Nemzetközi lottószelvények vásárlása a theLotter-nél

Fogadás a lottószámokra a Lottoland oldalán