A szerencsejátékosok jobban kezelik a veszteséget, mint a brókerek

2017-08-02
Egy új tanulmány szerint a legtöbb szerencsejátékos elég felelősségteljes ahhoz, hogy egy nagyobb veszteség után kisebb kockázatokat vállaljon.

 

A korábban monopolhelyzetben lévő finn lóverseny-fogadási szolgáltató, a Fintoto – mely azóta a Veikkaus brand alatt egyesült a másik két finn szerencsejáték monopóliummal - több mint 5 ezer ügyfelével készített felmérés megcáfolni látszik azt a közkeletű vélekedést, miszerint a szerencsejátékosok hajlamosak egyre többet játszani, hogy kompenzálják a veszteségeiket.

 

A University of Eastern Finland Business School által készített felmérés, melyet a Management Science-ben publikáltak, arra a megállapításra jutott, hogy a „fogadók óvatosabbá válnak a veszteséget követően” – közölte az egyik társszerző, Niko Suhonen. Ez a megállapítás ellentétes azokkal a korábbi tanulmányokkal, melyek a pénzügyi- és lakáspiaci befektetők veszteségekkel kapcsolatos viselkedésével foglalkoztak. 

 

A kutatásban résztvevő fogadók hajlamosak voltak a tét növelésére egy-egy nyertes fogadás után, de ezeknek a második fogadásoknak a mérete nem lépte túl a nemrégiben nyert összeget. Magyarul, a fogadók addig szerettek fogadni a „ház pénzével”, amíg az nem veszélyeztette az eredeti egyenlegüket.

 

Suhonen szerint a vesztes lóversenyfogadókat az a cél vezérli, hogy legalább nullszaldóval zárják a napot.  Ebben jelentős előnyük van tőzsdei kereskedő társaikkal szemben abban, hogy ők „tudják csökkenteni a fogadásaikat, és meg tudják választani a nekik tetsző oddsszokat”.

 

A kutatók szerint a tanulmány eredményei segítenek “illusztrálni a korábbi veszteségek által okozott pszichológiai terheket”, és azt sugallják, hogy ez segíthet a tőzsdei befektetőknek, hogy hűvösebb fejjel gondolkodjanak, mikor zuhanó tőzsdei árfolyamokkal néznek szembe.