A legmeglepőbb kaszinós tények

2018-05-09
Meglepő tények a kaszinók világából

 

A FedEx sztori

A multinacionális szállítmányozási vállalat alapítója, Frederick Smith 1973-ban nem látott más kiutat a cég megmentésére, mint hogy szerencsejátékkal keressen egy kis pénzt a céges kasszába. Fogta a vállalat utolsó 5 ezer dollárját, és elment vele egy kaszinóba. Szerencsére a terve bevált, és 27 ezer dollárt nyert blackjack-en, és ez az összeg elég volt a cég megmentésére. A többi már történelem, és manapság a 400.000 alkalmazottat foglalkoztató FedEx nettó éves bevétele úgy 3 milliárd dollár körül van.

 

 

A szendvics feltalálása

John Montagu-nak, Sandwich 4. Earl-jének tulajdonítják a népszerű eledel feltalálását. Montagu állítólag nagy rajongója volt a szerencsejátékoknak. Egyszer, mikor már 24 órája játszott, állítólag arra utasította a szakácsát, hogy olyan ételt készítsen neki, ami miatt nem kell abbahagynia a játékot. A kreatív szakács fogott két kenyeret, és közé tette a felszeletelt húst. Ily módon John Montagu egy kézzel tudott enni, a másikkal pedig folytathatta a játékot. Sajnálatos módon a szakács neve nem maradt fent az utókor számára.

 

 

A kártyaszámolás legális

A kártyaszámolással a játékosok fejben tartják, hogy mely kártyákat osztották már ki, és melyek vannak még a dobozban. Blackjackben teljesen legális stratégia. Kártyaszámolás miatt azonban könnyen kirakhatják a kaszinókból a játékosokat, esetleg megkérik őket, hogy válasszanak más játékot, ha rajtakapják őket, hogy ezt a stratégiát alkalmazzák. Hogy megakadályozzák a kártyaszámolást, néhány kaszinó némileg megváltoztatja a játékszabályokat, vagy gyakrabban keveri a kártyákat.

 

Az első nyerőgép

Az első nyerőgép feltalálása Charles Fey nevéhez fűződik, 1895-ben. Fey egy San Francisco-i autószerelő volt, aki először egy vállalatnál dolgozott, majd saját céget alapított. Az első nyerőgép nem kaszinóban állt. Fey Liberty Bell elnevezésű gépe saját autószerelő műhelyében üzemelt, ahol az ügyfelek szórakoztathatták vele magukat, míg arra vártak, hogy megszereljék az autójukat. Látva a gép népszerűségét, egyre több kaszinó vezette be őket, hogy a játékosok addig is elfoglalhassák magukat valamivel, míg nincs hely az asztaloknál.

 

 

A nevadai börtön kaszinója

Nem nagy újság, hogy Nevada államban rendkívül népszerű a szerencsejáték, de még ennek tudatában is meglepő, hogy egy időben még az állami börtönben is működött egy kaszinó. A börtönlakók 1932 és 1967 között 35 éven át múlathatták az időt kockázással, blackjackezéssel, pókerezéssel, sőt még akár sportfogadással is. Egy új vezető azonban, aki a szerencsejátékot bűnös dolognak tekintette, 1967-ben bezáratta a kaszinót.

 

Amerikai rulett

Rulettet a 18. században játszottak először Franciaországban, a neve is francia, kis kereket jelent. Az európai rulettel összehasonlítva az amerikai ruletten kicsivel nehezebb nyerni. Ez amiatt van, hogy az amerikaiak verziójában a golyó a 37 lehetséges pozíció helyett 38-ban állhat meg. Így az európai rulettben a játékos nyerési esélye 1:37, míg az amerikaiban 1:38.

 

Az első Las Vegas-i kaszinó engedély

A Las Vegas-i kaszinóipar úttörői nem kizárólag férfiak voltak. Valójában az első Las Vegas-i kaszinó liszenszét is egy hölgy, mégpedig egy bizonyos Mayme Stocker szerezte meg 1920-ban. A hölgy kaszinójában ötféle játékot lehetett játszani, melyek abban az időben legálisak voltak –  draw pókert, 500-at, lowball pókert, stud pókert és bridge-et.

 

 

Már nem Las Vegas a világ szerencsejáték fővárosa

Legtöbben még ma is azt gondolják, hogy Las Vegas a szerencsejátékok legnagyobb központja. Ez azonban egy pár éve már nem így van, hiszen Makaó átvette ezt a szerepet. Makaó kaszinóbevétele manapság körülbelül ötször akkora mint Vegas-é.

 

 
Címkék: kaszinó,