A fogyasztói csoportok

Szerencsejáték a javából!
Hogyan kerül oldalainkra ez a téma? Hiszen ezek a csoportok azt állítják magukról, hogy hitelt nyújtanak akár BAR listásoknak is. De azt nem árulják el, hogy csak a szerencséseknek, sorsolás útján.

 

Mi a fogyasztói csoport?

 

A fogyasztói csoportok működése a következő: mindenki befizeti a kívánt termék bizonyos százalékát bizonyos időközönként, és sorsolással kiválasztják, hogy kinek a vágyait teljesítik az adott hónapban vagy évben. A többi játékosnak pedig várnia és fizetnie kell. 

 

Az első fogyasztói csoport a II. Világháború utáni Németországban jött létre először, amikor pár család összefogott, és minden évben befizették egy közös kasszába egy lakás árának rájuk eső részét, ezután pedig kisorsolták, hogy az adott évben melyik családnak veszik meg közösen az ingatlant. Aki már rendelkezett lakással, szintén tovább fizette a részleteket, így a végén mindenki sikeresen lakáshoz jutott, csak a beköltözés időpontja volt kérdéses.

 

Fogyasztói csoport és a hitel

 

Sok hirdetéssel lehet találkozni, elsősorban újságok lapjain, ahol akár BAR listás, illetve nyugdíjas, a bankoknál hitelképtelen embereknek is segítenek megoldani hitel problémájukat. Bár a hirdetés szövege törlesztő részleteket, illetve hitelképességet tartalmaz, valójában ezek a csoportok nem nyújthatnak hitelt.

De olyan jól hangzik...

 

A játékban adott esetben jól járhatunk persze, hiszen akit először sorsolnak ki tulajdonképpen hasonló helyzetbe kerül mint egy hitel felvételekor, hiszen egy jövőbeli pénzáramlás sorozatot költhet el a jelenben. Akit a legvégén sorsolnak ki, az egy kamatmentes megtakarítást eszközölt, a befizetett pénzösszegek -kezelési költséggel csökkentett- összegét kapja meg egyben.

 

A legnagyobb buktató a játékban, hogy a játékosok fizetőképességét nem vizsgálják, így könnyen bedől a játék és akkor minden még ki nem sorsolt játékos rosszul jár.

 

Akkor ez nem is hitel?

Összegezve nem, a fogyasztói csoportok nem nyújtanak hiteleket. Hitelnyújtásra jogosult intézmények listája a PSZAF honlapján található meg.

 

 

Megbízható cégek szervezik a fogyasztói csoportokat?

A fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások általában nem rendelkeznek a reklámokban feltüntetett összegekkel. Ezek a cégek nem állnak kapcsolatban bankokkal sem, amelyek rendelkeznének ezekkel az összegekkel. A csoportszervező vállalkozás nem bank, semmilyen pénzügyi szolgáltatást nem végezhet, hitelt nem nyújthat. Kizárólag a fogyasztói csoportok szervezését és működtetését végzi. A fogyasztói csoportokba befizetett pénzek esetleges eltűnése esetén sem egyetlen hatóság, sem a bíróság nem tudja kártalanítani a tagokat.

 

 

 

Egyáltalán: készpénzhez jutok?

Nem. A fogyasztói csoportok nem pénzt, hanem vásárlói jogot adnak A megvásárolni kívánt autó vagy lakás értéke az az összeg, amelyre a hirdetések vonatkoznak. A hirdetésben sugalltakkal ellentétben a fogyasztói csoport tagja tehát nem készpénzhez jut, hanem a szerződésben szereplő áru vagy szolgáltatás tulajdonjogához. Ha például a tag a szerződés szerint az igényelt összeget autóvásárlásra kívánja felhasználni, akkor - amennyiben hozzájut az igényelt összeghez - azt csak autóvásárlásra fordíthatja. Ráadásul a vételárat nem a fogyasztói csoport tagja kapja, hanem közvetlenül az autó értékesítőjének fizetik ki.

 

 

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a fogyasztói csoportokba való belépés, mint minden szerencsejáték, igen kevés embernek kedvez. Nem is csoda, hogy 2012. január 01-től törvény tiltja új fogyasztói csoportok megalakulását hazánkban, valamint a félrevezető hirdetéseiket is sűrűn ellenőrzik és bírságolják. Sajnos még mindig sokan bedőlnek a jól hangzó ígéreteknek. Arról, hogy hogyan lehet ezekből a csoportokból kilépni, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján nézhetik meg olvasóink.

 

Forrás: Hitelarena.hu; nfh.hu

Címkék: veszélyek,