16 éve lottózott együtt 10 kolléga, most örülhetnek

2020-12-30
Miután már 16 éve játszottak ugyanazokkal a számokkal, 10 közalkalmazott 5,9 millió dollárt nyert a lottón.

 

A magukat a “Szerencsés Tízeknek” nevező csoport nem szerette volna nyilvánosságra hozni, hogy melyik ohiói városban dolgoznak, miután bejelentkeztek az állami lottótársaságnál a nyereményért. Mivel úgy döntöttek, hogy nem életjáradékként, hanem egy összegben veszik fel a nyereményt, a lottótársaság közleménye szerint 2,9 millió dollárt, tehát úgy 864 millió forintot fognak kapni. Ebből a szövetségi és állami adók befizetését követően a csoport tagjai fejenként 212.400 dollárt, azaz 63 millió forintot látnak majd a számláikon.

 

A csoport egyik tagja elmondta, hogy a Powerball, a Mega Millions és a Classic Lotto elnevezésű játékokon is szoktak próbálkozni, és a helyi boltban szokták megvenni a szelvényeket. „Én hívtam össze a csapatot, és közöltem velük a hírt – látni akartam az arcukat. Azt hitték, hogy hazudok.” – mesélte.

 

A szerencsés kollégák 16 évvel ezelőtt hozták létre a lottócsoportot. Először egy gépi számokkal kitöltött szelvényt vettek, és azóta ragaszkodtak ahhoz a számsorhoz: 8-13-18-26-33-39. Elmondásuk szerint a terv az, hogy továbbra is ezekkel játszanak. „Pár hónapja nyertünk 2.000 dollárt. Gyúrunk egy igazán nagyra. Következőnek a Mega Millions-ban reménykedünk.”

 

Nem véletlen a választás: jelenleg a Mega Millions kínálja a világ legnagyobb lottófőnyereményét: a pénteki sorsoláson már 401 millió dollár, azaz úgy 119 milliárd (!) forintos jackpot várja a játékosokat! Nem sokkal van lemaradva a csoport másik kedvence, a szintén amerikai Powerball lottó sem, ezen a játékon 363 millió dollár lesz szombaton a főnyeremény.

Nemzetközi lottószelvények vásárlása a theLotter-nél

Fogadás a lottószámokra a Lottoland oldalán